Hatalmas késésekkel közlekednek Romániában a vonatok

Hatalmas késésekkel közlekednek Romániában a vonatok az évszakhoz képest szokatlanul hideg, téli időjárás miatt, szerdán egyes vonatok várhatóan több mint hat és fél órával később érnek célba a menetrendhez képest.

vonat-hoA román főváros felé közlekedő vonatokkal vannak a legnagyobb gondok, hiszen Brassó és Bukarest között egy szakaszon szerdán ismét le kellett zárni a közlekedést, miután több fa a vasúti pályára esett. A fák az erős szél, valamint a rájuk esett hó súlya miatt dőltek ki.

A román államvasutak szerdai közleménye szerint hat vonatot érint a lezárás.

A bukaresti Északi pályaudvarra érkező vonatok közül a Románia észak-nyugati részéből, Szatmárnémetiből érkező vonatnak van a legtöbb késése, ez a szerelvény várhatóan mintegy hat és fél órás késéssel fog célba érni. A negatív rekordot kedden jegyezték, amikor a Bécsből érkező vonat, mintegy tízórás késéssel érkezett a román fővárosba.

A meteorológusok szerdán közölték, hogy a következő napokban már nem fognak árvízriadót hirdetni, mivel jelentős csapadékra már nem lehet számítani, de az időjárás vasárnapig továbbra is szokatlanul hideg marad. Hegyvidéken éjszakánként mínusz 6 Celsius fokra csökken a hőmérséklet.

Bukarestben nyolcvanéves hidegrekord dőlt meg azzal, hogy a csúcshőmérséklet napközben nem haladta meg a nyolc fokot, ami szokatlanul hidegnek számít az évszakhoz képest.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com