Hollande: a Föld jövője dől el a rendezvényen

A Föld jövője dől el a párizsi klímacsúcson - jelentette ki Francois Hollande francia államfő hétfőn a Párizs környéki Le Bourget-ban az ENSZ 21. klímakonferenciáját megnyitó beszédében. Arra kérte a nyitónapon megjelent mintegy 150 állam- és kormányfőt, hogy ne okozzanak csalódást a rendezvény jelentette "hatalmas remények" után.

A francia köztársasági elnök történelminek nevezte a konferenciát, és arra szólított fel, hogy a készülő globális klímavédelmi egyezmény "egyetemes és kötelező érvényű legyen".

French-president-Fran-ois-008

Az Egyesült Államok részéről John Kerry külügyminiszter a konferencia előtt már előzetesen jelezte, hogy hazája nem szeretne jogilag kötelező érvényű megállapodást aláírni.

"A legnagyobb kihívás, hogy a versenyalapú globalizációról áttérjünk az együttműködésen alapuló globalizációra.
Az Észak és Dél, az ember és a természet közötti partnerségre. Párizs ehhez nyújt kivételes alkalmat" - fogalmazott a francia elnök.

"December 12-én megállapodásra kell jutni Párizsban" - hangsúlyozta a francia elnök.
Álláspontja szerint egy "jó és nagy megállapodás" három feltételen múlik.

Először is hiteles feladatokat kell felvázolni ahhoz, hogy a légkör felmelegedése 2, sőt 1,5 fok alatt tartható legyen.
Másrészt "szolidáris választ kell adni az éghajlati kihívásra", harmadrészt pedig egyetlen állam sem vonhatja ki magát a saját kötelezettségvállalásai alól, még akkor sem, ha a fejlődési igényeiket is figyelembe vesszük - részletezte Francois Hollande.

"A fejlett országoknak vállalniuk kell a történelmi felelősséget, ők azok, amelyek éveken át a legtöbb üvegházhatású gázt bocsátották ki. A feltörekvő országoknak fel kell gyorsítaniuk az energetikai átmenetet, a fejlődő országokat pedig támogatni kell a klímahatásokhoz való alkalmazkodásban" - mutatott rá Francois Hollande.

"A jóérzés, a szándéknyilatkozatok nem lesznek elegendők. Határvonalhoz értünk, Párizsnak egy alapvető átalakulás kezdetének kell lennie" - hívta fel a figyelmet a francia elnök, aki szerint a világ békéje forog kockán, mert a "felmelegedés konfliktusokat hordoz magában ... olyan migrációkat okozhat, amelyek több menekültet indítanak útnak, mint a háborúk".

Ezzel párhuzamosan a francia elnök szerint megvan annak a veszélye, hogy az államok nem tudják a lakosságuk alapvető igényeit kielégíteni az éhínség, a vidék exodusa vagy az összecsapások kockázata mellett, azért, hogy az emberek olyan, egyre ritkább javakhoz jussanak, mint például az ivóvíz.

"Néhány nap alatt néhány évszázadról fogunk dönteni. A legnagyobb veszély nem az, hogy a célunk nem elég ambiciózus, és hogy azt nem érjük el, hanem az, hogy túl kicsiny és hogy elérjük" - mondta Francois Hollande.

"A falhoz értünk. Ez a fal az önzéseinkből, a félelmeinkből, a belenyugvásainkból épült" - vélte a francia államfő.

A december 11-ig tartó találkozó célja, hogy a világ országai most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá annak érdekében, hogy a Föld légkörének felmelegedését két Celsius-fokban maximálják az iparosodás előtti mértékhez képest. Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal párhuzamosan a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremt a következő 20-30 évre, és a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltja fel.

MTI

Hozzászólások

Megrázó: halott testvérét temette el a kutyus Thaiföldön - videó

Megrázó: halott testvérét temette el a kutyus Thaiföldön - videó

A kutyák hűségének és gyászának újabb bizonyítéka, ezúttal Thaiföldről.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Gyalázatot követett el Trump a dakota indiánok ellen!

Gyalázatot követett el Trump a dakota indiánok ellen!

A több mint egy éve tartó tüntetéssorozat letartóztatásokkal ért véget.

Egy afgán migráns kiutasítása is hihetetlen összegbe kerül a németeknek

Egy afgán migráns kiutasítása is hihetetlen összegbe kerül a németeknek

Elképesztő összegeket emészt fel akár csak 1 afgán migráns kiutasítása a németek számára.

50 ezer vetőmagmintával bővítették a „világvégebunkert”!

50 ezer vetőmagmintával bővítették a „világvégebunkert”!

A Spitzbergák Nemzetközi Megabunker 50 ezer vetőmagmintával bővült a világ különféle tájairól.

Botrány: roma nőket zártak ketrecbe az olasz szupermarket dolgozói – videó

Botrány: roma nőket zártak ketrecbe az olasz szupermarket dolgozói – videó

Nagy felháborodást keltett a két bezárt roma nőről készített videó.

Túlélte a kamionbalesetet - milliomosként keres új párt magának

Túlélte a kamionbalesetet - milliomosként keres új párt magának

New Yorkban az autójával haladó 23 éves Ádámot egy kamion az útról letarolta.

Migránsok miatt kiköltöztetik a rendőröket a lakásaikból Palermóban

Migránsok miatt kiköltöztetik a rendőröket a lakásaikból Palermóban

Nagy felháborodást keltett Palermóban az önkormányzat legújabb döntése.

Társai szekálták a halálba a 16 éves lengyel lányt Angliában

Társai szekálták a halálba a 16 éves lengyel lányt Angliában

Állandó zaklatásnak volt kitéve a 16 éves lengyel lány, aki már nem bírta tovább.

Soros György ellen kongresszusi vizsgálatot indítottak!

Soros György ellen kongresszusi vizsgálatot indítottak!

Az USA sem tekint jó szemmel a magyarok szégyenére – göngyölítik a tőzsde spekuláns mocskos ügyleteit!

http://ujhazak.com