Horvát lap: Brüsszel figyelmeztette Horvátországot, hogy tegye lehetővé a gázszállítást Magyarországra

Brüsszel figyelmeztette Horvátországot, hogy tegye lehetővé a vezetékes gázszállítást Magyarország irányába - írja kedden a Vecernji List című horvát napilap.Vecernji ListAz újságnak Brüsszelben megerősítették, hogy az Európai Bizottság figyelmeztette Zágrábot: vessen véget az európai szabályok megsértésének, és tegye lehetővé a gázszállítást Magyarországra. Horvátország és Magyarország között 2011 óta van gázösszeköttetés (interkonnektor), de a gáz csak Magyarországról áramlik Horvátországba.

Zágráb és Brüsszel között erről a kérdésről hivatalos levelezés folyik, ami az újság megfogalmazása szerint "az első lépés az ország megbüntetésének folyamatában, míg az utolsó az ügy Európai Bíróság elé utalása, illetve az ország megbüntetése lenne".

"A bizottság kapcsolatban áll Zágrábbal a földgázellátás biztonságáról szóló 994-es számú, 2010 rendelet okán, amely kimondja, hogy a nemzetközi gázvezetékeken lehetővé kell tenni a kétirányú gázszállítást, kivéve ha nincs róla külön megállapodás" - közölték a lappal az Európai Bizottság energetikai igazgatóságánál. "A bizottság további lépései Horvátországon múlnak" - üzenik Brüsszelből.

Habár Magyarország azt követeli, hogy Horvátország építsen kompresszorállomást, ami mintegy 17 millió eurós költséggel járna, és amely lehetővé tenné Magyarország számára a gáz fogadását, bizottság nem tett "feljelentést" Horvátország ellen, csak "rajta tartja egy ideje a szemét" - írja a lap.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com