Illegális bevándorlás - A magyar-szerb határon több, a szerb-macedónon kevesebb a migráns

A becslések szerint vasárnap mintegy 8 ezer migránsra lehet számítani a szerb-magyar határ mellett fekvő Magyarkanizsán, egyre többen érkeznek a 9 ezer fős településre, a legtöbben ugyanis értesültek arról, hogy keddtől jogszabályváltozásra és a vasúti átkelők lezárására lehet számítani - közölte Lackó Róbert, Magyarkanizsa képviselő-testületének elnöke az MTI tudósítójával vasárnap.

Hozzátette: a becsléseket az előző napok tapasztalatai alapján végzik, késő délután, kora este kiderül, hogy mennyire voltak pontosak ezek az adatok. Elmondta, hogy a szerb fővárosból, valamint a szerb-macedón határ melletti Presevóból is olyan információkat kaptak, amelyek ezeket a becsléseket erősítik meg.

Download

A presevói befogadótáborban viszont vasárnap a korábbi napoknál kevesebb migráns volt, nem kellett sorban állni ahhoz, hogy nyilvántartásba vegyék az embereket - jelentették a helyszínen tartózkodó újságírók.

A Tanjug szerb hírügynökség újságírójának a helyiek és a rendőrök is azt mondták, meglepte őket, hogy nincs tömeg a településen. Branislav Milenkovic, a Vöröskereszt munkatársa úgy értesült, hogy a migránsokat hosszabb ideig tartóztatják a görög-macedón határon, és ezért lassult le a korábbi napok többezres hulláma.

Hozzátette azonban, hogy a napokban újabb tömegekre számítanak. Információi szerint most azok indultak útnak, akiket a görög szigetekről átszállítottak a szárazföldre, Athénba, és ez azt jelenti, hogy néhány napon belül legalább 20 ezer emberre lehet számítani. "Ezek a számok szörnyűek" - ismerte el, és hozzáfűzte, hogy bizonyára fennakadások is lesznek a regisztráció során, mert 10 ezer embert lehetetlen nyilvántartásba venni egyetlen nap alatt.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com