Illegális bevándorlás - Horvát belügyminiszter: Zágráb 1500 migránst tud fogadni naponta

Zágráb 1500 migránst tud fogadni naponta, amennyiben ez a szám növekszik, újabb erőforrásokat vesz majd igénybe - jelentette ki Ranko Ostojic belügyminiszter 1500 migráns szerdán Zágrábban.

A miniszter elmondta, hogy eddig 350 ember lépte át illegálisan a határt Szerbiából Horvátországba, most arra várnak, hogy nyilvántartásba vegyék, majd továbbszállítsák őket Zágrábba, Sziszekre és Kutinára, a befogadóállomásokra.

Ranko-Ostojic

Ranko Ostojic utalt arra, hogy folyamatosan kapcsolatban áll a szlovén és a szerb belügyminiszterrel.
"Úgy tűnik, hogy a menekültek megpróbálják tranzitországnak használni Horvátországot" - mondta, majd hozzátette: szigorúan betartanak minden európai uniós rendeletet és törvényt.

Ha a migránsok száma meghaladja az 1500 főt naponta, a kormány aktiválja erőforrásait, és a migránsok rendelkezésére bocsát további, állami tulajdonban lévő létesítményeket, sátrakat is állít, ha szükséges - hangsúlyozta.

Az emberek egészségügyi és egyéb ellátásáról is gondoskodnak a vöröskereszttel, a Caritas segélyszervezettel és a Horvát Iszlám Közösséggel közösen - tette hozzá.

"Biztos vagyok abban, hogy a menekültválságot sokkal jobban kezeljük majd, mint azt más országok tették - szögezte le a miniszter.

A horvát állami vasúttársaság közölte, hogy tizenegy vasúti kocsiból álló vonatszerelvényt indítottak útnak Zágrábból a horvát-szerb határ menti Vinkovciba, hogy majd elszállítsák onnan a menedékkérőket.A szerelvény ezer embert tud elszállítani.

A menedékkérők azután indultak meg az általuk eddig elkerült Horvátország felé, hogy a magyar hatóságok a magyar-szerb határon -
amelyen keresztül az elmúlt hónapokban több mint 160 ezer határsértő lépett magyar területre - kedden nulla órakor jogi határzárat léptettek életbe.

Horvátország területére lépve a migránsok egyúttal az Európai Unió területére is léptek, bár még nem jutottak be a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, amelynek a Horvátországgal szomszédos Magyarország és Szlovénia is tagja.

A szerb hatóságok közölték Horvátországgal, hogy a magyar-szerb határról háromezer, míg a szerb-macedón határról további ezer migráns van úton a tovarniki határátkelő felé.

Eközben Zoran Milanovic miniszterelnök a parlamentben bejelentette, hogy csütörtökön nagy valószínűséggel találkozik Werner Faymann osztrák kancellárral, akivel a menekültválságról tárgyal majd.Az osztrák kancellár ezt még nem erősítette meg.

MTI

Hozzászólások


Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

A bécsi Westbahnhof pályaudvaron szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a migránsok miatt.

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Az ANSA rossz hírrel szolgált a Franciaországból haza, tartó magyar gimnazistákat szállító buszbalesetről.

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Felháborító okok miatt deportálják a valódi keresztény menekülteket Németországból vissza hazájukba.

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Obama leköszönésében kiválasztotta az egyik legközveszélyesebb terroristát kegyelem gyanánt.

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartón landolt az őrült motoros, aki hátulról csapódott egy siető autóba egy sztrádán.


Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Két nap alatt aszfaltozták le az 5 kilométeres szakaszt Ausztráliában.

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A déli határvidéken a gazdák bárányait, kecskéit viszik el a migránsok a húsa miatt!

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

A 34 éves nőt a migráns azért lökte a sínekre, mert nem hagyta magát kirabolni.

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

A kamionos lélekjelenlétének és a rendőri intézkedéseknek köszönhetően emberi életeket mentettek!

http://ujhazak.com