Illegális bevándorlás - Népszabadság - Európai lapok felhívása az unió vezetőihez

Közös felhívást tett közzé tizennégy európai lap, köztük a Népszabadság az Európai Unió vezetőinek címezve. Ebben arra szólítják fel a politikusokat: biztosítsák a menekülteknek, hogy biztonságosan kérhessenek menedéket, és legyenek szolidárisak az Európa külső határainál lévő országokkal.migA Népszabadság pénteki számában közzétett felhívás a dublini egyezmény felfüggesztésére is felszólítja a politikai vezetőket, emellett szorgalmazza a menekültek igazságosabb elosztását az uniós államok között, valamint a konfliktusban érintett közel-keleti országok pénzügyi és humanitárius segítésének növelését.

Az unió minisztereinek szeptember 14-ei találkozója előtt publikált felhívás szerint a második világháború óta nem volt olyan súlyos menekültügyi válság a világon, mint amilyennel most kell szembenéznie Európának, "mégis, hiába múlnak a hónapok, Európa túl keveset tesz, és azt is túl későn".

A Civilizációnk tesztje címet viselő írást a többi között a német Die Zeit, az olasz La Repubblica, a spanyol El País, a francia Libération és a brit The Independent tette közzé, de közölte azt egy másik brit, egy szlovák, egy svéd, egy dán, egy norvég, egy görög egy ciprusi és egy lengyel lap is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com