Bírálta Törökországot amerikai látogatásán az izraeli védelmi miniszter

Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter bírálta Törökországot és Recep Tayyip Erdogan török elnököt Chuck Hagel amerikai védelmi miniszterrel tartott washingtoni tárgyalásán - közölte szerdán a Háárec című izraeli újság honlapja.

natoJaalon Törökországot Katarral együtt a Muzulmán Testvériség legjelentősebb közel-keleti támogatójának, Erdogant pedig a mozgalom "ismert követőjének" nevezte.

A Muzulmán Testvériségből nőtt ki a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin radikális mozgalom, amelyet Izrael terrorista szervezetnek tart.

"Törökország cinikus játékot játszik. Egyrészt a NATO tagja, másrészt támogatja az Izrael elleni terrort" - jelentette ki az izraeli védelmi tárca vezetője a keddi tárgyaláson.

A Hamász a gázai mellett működő másik főhadiszállását, a damaszkuszit áthelyezte Isztambulba, Törökország - dacára annak, hogy NATO-tag - eltűri ezt. Törökország politikája gyakran szemben áll az amerikai érdekekkel - tette hozzá.

Móse Jaalon megbeszélésein üdvözölte az Izrael és Amerika közötti szoros kapcsolatokat, és köszönetet mondott Washington támogatásért, különösen azokért a rakétákért, amelyekből Izrael kiépítette Vaskupola nevű légvédelmi rendszertét.

Az izraeli politikus Amerikában is megismételte néhány közelmúltban hangoztatott állítását a palesztin-izraeli viszály ügyében, egyebek között azt, hogy a palesztinokat és elnöküket, Mahmúd Abbászt csak Izrael megsemmisítése érdekli.

Szerinte a palesztinok Ciszjordániában "politikai függetlenséget" élveznek, s kifejtette, hogy nem tud elképzelni olyan helyzetet, amelyben Jeruzsálem teljes cselekvési szabadságot biztosít számukra biztonságpolitikai kérdésekben.

"Ha akarja, nevezze államnak vagy palesztin birodalomnak, de csakis autonómia lesz" - szögezte le Hagelnek.
Jaalon nem rejtette véka alá az egyre mélyülő nézetkülönbségeket Jeruzsálem és Washington között az iráni nukleáris tárgyalások ügyében sem, s kijelentette, hogy Izraelben attól tartanak: kedvezőtlen megállapodás születik a nyugati hatalmak és Teherán között.

Az urán dúsítására szolgáló centrifugák számát szabályozó tárgyalásokra utalva azt mondta, hogy "már egyetlen centrifuga" lehetővé tétele is rossz megállapodás, és ez Jaalon szerint arra készteti Izraelt, hogy "mérlegelje lehetőségeit".

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com