Háárec: Kerry megakadályozott egy Netanjahu-Abbász csúcsot

John Kerry amerikai külügyminiszter néhány hete megakadályozott egy találkozót Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász palesztin elnök között - közölte a Háárec című izraeli újság vasárnapi számában.

Palesztin és izraeli illetékesek is megerősítették a lapnak az amerikai diplomácia közbelépését, de John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerint nem pontosak a beszámolók részletei.

háárec

A palesztin elnök hétfőn Párizsban négy nyugállományba vonult egykori izraeli nagykövettel találkozott, akik elmondták: Mahmúd Abbász az elmúlt hetekben kifejezte szándékát egy találkozóra Netanjahuval, de azt állította, hogy azt megakadályozta egy "harmadik, nem izraeli tényező".

A lap szerint az izraeli kormányfő már hetek óta számos csatornán sürgetett találkozót Abbásszal a békefolyamat felélesztésére, mert tart a nemzetközi javaslatoktól, az erőszak újjáéledésétől, valamint attól, hogy Abbász az ENSZ-közgyűlésen szeptember végén felmondja az 1993-as oslói palesztin-izraeli egyezményt vagy annak bizonyos pontjait.

A palesztin elnök készségét jelezte egy közvetítőnek az esetleges találkozóval kapcsolatban, de közölte, hogy ezt előbb meg kell beszélnie John Kerryvel. Az amerikai külügyminiszter a palesztin és az izraeli illetékesek szerint egyöntetűen a csúcs lemondását kérte, illetve azt, hogy várjanak vele, amíg ő és Abbász találkoznak az ENSZ New York-i közgyűlésén.

Palesztin források szerint az amerikai külügyminiszter azért akadályozta meg a találkozót, mert személyesen akart közvetíteni a tárgyalásokon.

Izraeli oldalon úgy vélik, Kerry válaszának az volt az oka, hogy az iráni nukleáris egyezmény amerikai kongresszusi elfogadtatásán dolgozott, és nem volt ideje a palesztin-izraeli viszály ügyeire.

Amerikai források kétségbe vonják a történtek palesztin változatát, azt állítván, hogy ezzel az Egyesült Államokra akarják hárítani a felelősséget Abbász ódzkodásáért egy személyes találkozótól Netanjahuval.

Az amerikai közvetítéssel folytatott izraeli-palesztin béketárgyalások legutóbbi fordulója kilenc hónapig tartó eredménytelen egyezkedés után kölcsönös vádaskodások kíséretében 2014 áprilisában szakadt meg.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com