Izrael miatt mondott le az ENSZ külön megbízottja

Lemondott az ENSZ külön megbízottja, mert Izrael munkáját jelentősen akadályozta.

Makarim Wibisono indonéziai ENSZ külön megbízott feladata az volt a Euronews szerint, hogy a palesztin területeken elkövetett jogsértéseket kivizsgálja.

mk

A Gázai övezetben az indonéziai férfi munkáit az izraeli hatóságok folyamatosan megakadályozták.

Az izraeli külügyi szóvivő Emanual Nahshon egyszerűen magyarázza az ENSZ diplomata feladatának végrehajtását. Az ENSZ vizsgálódása Izrael ellen irányult.

A történelem szerint Izrael állama 1967-ben a hat napos háborúban megszállta a Jordán folyó nyugati partját illetve Gázát. Az utóbbit átadta a palesztin hatóságoknak. A Gáza övezetet azonban egy évtizede a Hamasz szélsőséges iszlamista szervezet irányítja, ahonnan terrortámadásokat indítanak izraeli célpontok ellen.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa (UNHRC) csupán azzal bízta meg Makarim Wibisonot, hogy vizsgálja ki az izraeliek által elkövetett jogsértéseket. A férfi munkáját az izraeli hatóságok folyamatosan akadályozták, ezért lemondott Wibisono lemondott tisztségéről.

unchr

Ugyanakkor Izrael arra panaszkodik, hogy a palesztinok ismétlődő merényleteket követnek el Izrael ellen és ezzel nem foglalkozik az UNHRC.

palesztina2

Elképzelhető, hogy az amerikai választások után Barack Obama lesz az ENSZ főtitkára? Elképzelhető, hogy az amerikai választások után Barack Obama lesz az ENSZ főtitkára?

Forrás: orientalista.hu

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com