Izraeli légicsapásban meghalt a Hezbollah egyik ismert tagja (2. rész)

Damaszkuszban végrehajtott izraeli légicsapásban életét vesztette Szamir Kantar, a Hezbollah libanoni síita szervezet egyik ismert tagja, aki 1979-től a 2008-ban lebonyolított fogolycseréig börtönben volt a zsidó államban - közölte vasárnap a Hezbollah.

Az izraeli légierő rakétái vasárnap hajnalban leromboltak a Damaszkusz Dzsaramana nevű peremkerületében egy hatemeletes épületet, amelyben Kantar és nyolc másik, a Hezbollahhoz tartózó fegyveres tartózkodott.

israel_jets

A Hezbollahhoz közeli Al Manar tévécsatorna szerint két izraeli repülőgép négy rakétát lőtt ki az épületre. A halottak közt van Farhan Saáran is, a Golán-fennsíkon, Bassár el Aszad szíriai elnök oldalán harcoló Hezbollah-egység parancsnoka.

Az izraeli vezetők hivatalosan nem ismerték el a támadást, és nem nyilatkoztak a Jeruzsálemnek tulajdonított légicsapásról. Avigdor Liberman, a Jiszráél Béténu, vagyis Izrael a Hazánk nevű, jelenleg ellenzékben lévő jobboldali párt vezetője azt mondta a katonai rádióban, hogy "nincs elképzelésük ki tette, de áldás illeti".
"Egy olyan gyilkosról van szó, aki soha nem bánta meg tettét" - mondta Liberman.

Kantar 2008-ban, huszonkilenc éves izraeli fogság után, két elrabolt izraeli katona holttestének átadása fejében került vissza Libanonba, ahol a Hezbollah fegyveres szárnyának lett az egyik vezetője. Ő hajtotta végre 1979-ben, tizenhat éves korában az észak-izraeli Naharia tengerparti városban az ország történetének egyik legbrutálisabb túszejtő terrorakcióját: puskájával szétverte egy elrabolt négyéves kislány fejét.

Az egész Izraelt megrázó merényletben a Palesztin Felszabadítási Front nevű szervezet négy fegyverese Kantar vezetésével egy motoros gumicsónakon a dél-libanoni Türoszból izraeli területre hatolt, hogy túszokat ejtsen. Nahariánál partra szálltak, majd lelőttek egy izraeli rendőrt. Behatoltak egy lakóházba, ahol az egyik lakásból elhurcolták a Haran család két tagját, az édesapát és négyéves kislányát.

A merénylők a tengerparton brutálisan megölték túszaikat, miután észrevették, hogy az izraeli biztonságiakkal folytatott tűzharcban gumicsónakjuk kilyukadt. A négytagú libanoni különítmény két tagját lelőtték, Kantárt és egy társát pedig foglyul ejtették.

A merénylőket egy izraeli bíróság 1980-ban négyszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, azonban Kantart 2008-ban egy fogolycsere-megállapodás alapján szabadon engedték. Libanonban nemzeti hősként fogadták, és csatlakozott a Hezbollah vezetéséhez. Szabadulása után Irán akkori elnöke, Mahmúd Ahmadinezsád is személyesen fogadta.

Roni Haran, az 1979-es merényletben elrabolt és megölt édesapa, Dani Haran testvére vasárnap reggel azt mondta a katonai rádiónak, hogy hét éve, Kantar szabadon engedése óta várt erre a pillanatra.

Az izraeli kettes tévécsatorna július végén egyszer már jelentette, hogy egy, a Golán-fennsík szíriai oldalán végrehajtott légicsapás végzett Kantarral, de ez a hír utóbb tévesnek bizonyult, ugyanis Kantar nem volt az akkor kilőtt, Aszadhoz hű drúz fegyvereseket szállító autó utasai között.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com