Lelőtt merénylők családtagjaival találkozott Abbász Rámalláhban

Mahmúd Abbász palesztin elnök mártírnak nevezte az utóbbi hónapok izraeliek elleni támadásaiban megölt palesztin merénylőket családtagjaikkal tartott szerdai találkozóján Rámalláhban - írta a Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja csütörtökön.

Szerda délután a palesztin elnök rámalláhi hivatalában fogadta tizenegy merénylő rokonait, akik Izraeltől még nem kapták meg szeretteik holttestét.

mahmúd abbász

A találkozón a Ynet szerint a merénylők családtagjai arra kérték Abbászt, hogy gyakoroljon nyomást az izraeli hatóságokra és próbálja meg elérni, hogy Jeruzsálem adja át szeretteik holttestét. Abbász azt válaszolta, hogy mindent elkövetnek a földi maradványok kiadatása ügyében, hogy csökkentsék a rokonság fájdalmát.

A palesztin elnök a palesztin hivatalos hírügynökség tudósítása szerint Abbász a találkozón "mártíroknak" nevezte a merénylőket. A családok Abbász segítségét kérték házaik védelmében is, ugyanis Izrael válaszul a terrorakciókra lerombolja a merénylők otthonait, és ezt már meg is tették a palesztin elnökkel találkozó csoport több tagjánál.

Különböző civil emberi jogi szervezetek többször bírálták ezt a módszert, mert az szerintük kollektív büntetést jelent, és csak újabb akciókra ösztönzi a kilakoltatott családtagokat. Az izraeli hatóságok szerint az otthonok felszámolása elrettentő eszközt biztosít az esetleges újabb támadások ellen, mert a potenciális merénylőket visszatarthatja, ha tudják, hogy tettük elkövetése után szeretteik az utcára kerülnek.

Izraelben és a palesztin területeken több mint három hónapja szinte mindennaposak a civilek elleni merényletek, valamint az összetűzések a palesztinok és az izraeli rendfenntartók között. Október elseje óta 158 palesztin vesztette életét az izraeli biztonságiakkal lezajlott összecsapásokban, kétharmaduk merénylet elkövetése vagy merényletkísérlet közben. Az erőszakhullámban eddig 27 izraeli, egy amerikai turista és egy eritreai menekült halt meg. Míg izraeli oldalon terroristáknak tekintik a merénylőket, a palesztin média rendszerint mártíroknak nevezi őket.

A támadások azt követően szaporodtak meg, hogy a palesztin sajtóban és a közösségi médiában elterjedt, hogy az izraeli kormány zsidók és keresztények számára is lehetővé teszi az imádkozást a Jeruzsálem óvárosában található Mecsetek terén, és a muszlimok belépésének korlátozását tervezi. Izrael szerint az erőszakcselekményeket palesztin vezetők nyilatkozatai is szítják, míg palesztin források szerint a támadások hátterében az elkeseredettség áll, hogy elveszni látják a reményt egy önálló palesztin állam létrejöttére.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com