Netanjahu: az ENSZ jelentése elfogult, nem követtünk el háborús bűnöket

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentése a 2014-es gázai háborúról elfogult, Izrael nem követett el háborús bűnöket.

A kormányfő bírálta az ENSZ jelentését, amely szerint mind Izrael, mind a palesztin fegyveres csoportok olyan tömeges méretekben sértették meg a polgári személyek alapvető jogait, ami már háborús bűnnel ér fel.

Miért hagyta az ENSZ? Itt nem ültek tárgyalóasztalhoz.

A jelentést készítő bizottságot „egy olyan tanács nevezte ki, amely mindent megtesz az emberi jogok védelmének kivételével. Tétlenül nézte, ahogy több ezer rakétát lőttek ki Izraelre” - mondta hétfőn Netanjahu a Likud párt frakcióülésének kezdetén, a dokumentum nyilvánosságra hozása után a kneszetben.

„Ez egy olyan tanács, amely többször ítélte el Izraelt, mint Iránt, Szíriát, Észak-Koreát együttvéve” - bírálta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát a miniszterelnök. „Először egy olyan személyt neveztek ki a bizottság élére, aki uszított és bujtogatott Izrael ellen, és pénzt is kapott a palesztinoktól”- utalt a grémium éléről fél év után az izraeli bírálatok miatt visszavonult William Schabas nemzetközi jogi szakértőre.

„Izrael önvédelmet folytat” - hangsúlyozta Netanjahu. „Múlt héten nyilvánosságra hoztunk egy átfogó jelentést, amelyben szakemberek részletezték a civilekre civilek mögül lövő terroristák tetteit”, - utalt az ENSZ-nek volt tábornokok és diplomaták által készített háttértanulmányra, amely szerint Izrael szigorúan teljesítette a nemzetközi hadviselés szabályait.

Benjámin Netanjahu összegzésül kijelentette, hogy „Izrael nem hajtott végre háborús bűnöket. Minden, emberek életét védő ország ekképp viselkedett volna; a bizottság nem várhatja el, hogy ölbe tett kézzel nézze, ahogy több ezer rakétát lőnek ki a polgáraira. Továbbra is erővel és határozottan fogunk fellépni minden minket megtámadóval szemben” - szögezte le.

Az ENSZ jelentése ellen foglalt állást az ellenzéki szociáldemokrata Munkapártot vezető Jichák Herzog is. „Az izraeli hadsereg erkölcsös és semmiféle jelentés nem győzhet meg minket az ellenkezőjéről. Miközben a Hamász a civileket támadja, mi mindig megpróbáljuk csökkenteni az ártatlan áldozatok számát” - indokolta Hercog az állítását.

A volt tábornokok és diplomaták jelentése:
http://www.unwatch.org/site/apps/nlnet/content2.aspx?c=bdKKISNqEmG&b=1314451&ct=14736143

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com