Összecsapások törtek ki a Gázai övezet határán, az izraeli légierő bombázott

Összecsapások törtek ki a Gázai övezet határán palesztin fegyveresek és az izraeli hadsereg között, és Izrael csütörtök hajnalban már légierejét is bevetette: csapásokat mért az övezetben a Hamász radikális palesztin szervezet négy hadállására - közölték izraeli katonai illetékesek.

Egy kovácsműhely elleni légicsapásban a gázai egészségügyi minisztérium jelentése szerint megsebesült három gyermek és egy 65 éves palesztin férfi.

ivvs(1)

Az izraeli hadsereg közleménye szerint a Hamász szervezet "terrorista infrastruktúrájára", valamint még szerdán a rádió jelentése szerint a határnál lévő őrhelyekre mértek csapásokat.

Az összecsapások azzal függnek össze, hogy Izrael kutatja, hol vannak olyan alagutak, amelyeket a palesztinok ástak az övezetből kiindulva Izrael területe alá. Palesztin fegyveresek szerdán ötször lőttek aknatüzet az alagútkutató izraeli egységekre, amire az izraeli hadsereg ágyútűzzel felelt, majd a légierőt is bevetette. Hasonló lövésváltásra a 2014. nyári Erős Szikla hadművelet óta nem volt példa.

Az izraeli gépek az övezetnek mind az északi, mind a déli részében támadtak feltételezett Hamász-állásokat.
A Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapjának értesülése szerint a légitámadás közvetlen előzménye, hogy éjszaka a Gázai övezetből ismét aknavetőkkel lőtték a határkerítés mellett állomásozó izraeli csapatokat.

Korábban a két napja tartó növekvő határ menti feszültség végét ígérte Musza Abu Marzuk, a Hamász egy vezetője, amikor bejelentette, hogy egyiptomi közvetítéssel fegyverszüneti megállapodásra jutottak Izraellel, és izraeli csapatkivonásokról érkeztek hírek.

Noha a feszültség jelentősen fokozódott, egyelőre elsősorban kölcsönös figyelmeztetésekről van szó, a lövések nem oltottak ki emberéletet egyik oldalon sem.

Izraelben mégis attól tartanak, hogy a Hamász az izraeli területre tartó támadó alagutak felkutatása és felszámolása miatt lépéskényszerbe kerül, és ismét kiújulhatnak a harcok a Gázai övezetet irányító Hamász-kormánnyal.

Erről beszélt a Ynetnek Joáv Galant nyugalmazott tábornok, a kormány építésügyi minisztere is csütörtök reggel, és hangsúlyozta, hogy a Hamász legfontosabb stratégiai eszközének elvesztésétől tart, amelyet még azok felszámolása előtt megpróbálhat megakadályozni egy megelőző háborúval.

Hasonló következtetésre jutott a The Jerusalem Post című izraeli újság honlapja is csütörtöki elemzésében. Az izraeli hadsereg a lap szerint high-tech alagútfeltáró eszközökkel dolgozik az övezet határán, miután Jeruzsálem 600 millió sékelt (több mint 42 milliárd forintot) fektetett az efféle eszközök kifejlesztésébe.

Ennek eredményeképp az utóbbi hetekben megtaláltak számos, több tucat méterrel a földfelszín alá ásott alagutat.

A Hamász az utóbbi években a Gázai övezet erőforrásainak jelentős részét a támadó alagutak létrehozására fordította, hogy meglepetésszerűen a föld alól felbukkanó kommandósokkal érjenek el katonai sikereket egy Izrael elleni jövőbeli háborúban.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com