Ötnapos hadgyakorlat kezdődik Izraelben

Ötnapos országos katonai és polgári védelmi hadgyakorlat kezdődik vasárnap Izraelben - értesült a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

Egy esetleges három irányból, a Gázai övezetből, Libanonból és Szíriából egyszerre induló, Izrael elleni rakétatámadást szimulálnak a gyakorlat során, s ebben a katonai parancsnokság, a kormányzati szervek, a helyhatóságok és a mentőalakulatok közötti egyeztetést gyakorolják.

ir

A „Fordulópont 15” nevű védelmi gyakorlat idején kedden kétszer megszólalnak a légvédelmi szirénák, egy olyan, izraeli településeket célzó, nagy horderejű, összehangolt rakéta- és kibernetikai háborúra figyelmeztetnek, amely a feltételezés szerint károkat okozna az ország infrastruktúrájában, és megbénítaná az elektromos és telefonhálózat működését is.

A helyi médiában már napok óta arra kérik hirdetésekben a lakosságot, hogy kedden a szirénák hangját hallva keressenek óvóhelyet maguknak.

A Gázai övezet környékén azonban ez a szirénás légvédelmi figyelmeztetés elmarad, mert ott a tavaly nyári háború után még erősen hatnak a félelmek, és ezért az ott élők ennek mellőzését kérték.

A tesztek során kipróbálják a sebesültek nagy tömegben történő mentését, sátorvárosok felállítását menekültek fogadására, és a civileket a veszélyekről értesítő telefonos üzenetek küldését.

A légierő és a haditengerészet is gyakorlatozik ezen a héten, egyebek között felkészülnek a tel-avivi Ben Gurion nemzetközi repülőtér esetleges lezárásakor életbe lépő intézkedésekre.

A „Fordulópont” nevű hátországi védelmi gyakorlatot 2007 óta rendezik meg Izraelben a 2006-os második libanoni háborúból tanulva. Abban a háborúban ugyanis a lakosság nem volt felkészülve arra, hogy a Hezbollah Libanonból rakétákkal támadja majd a településeket.

Jelenleg nem fenyegeti közvetlen veszély Izraelt, de a katonai vezetők figyelmeztetnek, hogy Libanonban a Hezbollah, a Gázai övezetben pedig a Hamász rakéták ezreivel készül a következő fegyveres konfliktusra, s ezek a lövedékek elérhetik Tel-Avivot is.

MTI

Hozzászólások

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

Elhunyt Simon Peresz

Elhunyt Simon Peresz

Pénteken temetik Simon Pereszt, a kilencvenhárom éves korában elhunyt Nobel-békedíjas volt izraeli államelnököt. Barack Obama amerikai elnök már jelezte részvételét a temetésen - jelentette a katonai ...

Drámai mértékben rosszabbodott Simon Peresz volt izraeli államfő egészségi állapota

Drámai mértékben rosszabbodott Simon Peresz volt izraeli államfő egészségi állapota

Drámai mértékű romlás következett be a két hete súlyos agyvérzésen átesett, kilencvenhárom éves Simon Peresz volt izraeli államfő, Nobel-békedíjas politikus egészségi állapotában - közölte a Jediót Ah...

Vádemeléssel zárulhat a korrupciós nyomozás Liberman pártjának több vezetője ellen

Vádemeléssel zárulhat a korrupciós nyomozás Liberman pártjának több vezetője ellen

Az izraeli ügyészség korrupciós vádakkal várhatóan bíróság elé citálja Avigdor Liberman Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) pártjának több vezetőjét, összesen tizenhat közszereplőt, köztük Sztasz Miszez...

http://ujhazak.com