Jelentősen emelkedik a brit állampolgársági kérelmek száma

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Jelentősen emelkedett a tavalyi év végén a brit állampolgárságért folyamodó, Nagy-Britanniában élő külföldi EU-polgárok száma a brit EU-tagság jövője körüli bizonytalanságok miatt.voteA brit belügyminisztérium által a The Times kérésére összeállított - a tekintélyes brit konzervatív napilap által pénteken ismertetett - adatsor szerint 2015 negyedik negyedévében 25 százalékkal több állampolgársági kérelmet nyújtottak be a brit hatóságokhoz a Nagy-Britanniába más EU-tagországokból áttelepült külföldiek, mint egy negyedévvel korábban.

A kimutatás szerint a tavalyi utolsó három hónapban 5245 ilyen folyamodvány érkezett a belügyminisztérium bevándorlási és honosítási részlegéhez a harmadik negyedévben regisztrált 4179 beadvány után. Az átlagon belül a 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül 34 százalékkal többen, a harmadik negyedévi 1810 után 2433-an kértek brit állampolgárságot 2015 utolsó három hónapjában.

A brit állampolgárságért folyamodó magyarok száma csaknem 39 százalékkal 217-ről 303-ra, a lengyeleké 38 százalékkal 1145-ről 1590-re emelkedett. Hasonló folyamat figyelhető meg ugyanakkor a régi EU-tagállamok esetében is: a belügyminisztériumi kimutatás szerint a vizsgált időszakban 23 százalékkal több német, 22 százalékkal több olasz és 17 százalékkal több francia folyamodott brit állampolgárságért, mint egy negyedévvel korábban.

A The Timesnak londoni jogi irodák szakértői elmondták: az állampolgársági tanácsadásért hozzájuk forduló külföldi EU-polgárokat elsősorban az aggasztja, hogy ha a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként Nagy-Britannia esetleg kilép az Európai Unióból, akkor nekik nem kell-e majd távozniuk Nagy-Britanniából.

A 65 milliós Nagy-Britanniában jelenleg 2,9 millió külföldi EU-állampolgár él. A brit törvények alapján ők akkor folyamodhatnak brit állampolgárságért, ha legalább hat éve folyamatosan és életvitelszerűen Nagy-Britanniában tartózkodnak, és leteszik a "Life in the UK" - Élet az Egyesült Királyságban - nevű vizsgát, amely a nagy-britanniai történelem és életforma sajátosságairól szerzett ismereteiket méri.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com