Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinterjúban.

A politikus a Bild című lapban megjelent interjúban a médiával és az alkotmánybírósággal kapcsolatban kifejtett kormányzati tevékenységgel szemben megfogalmazott bírálatokról azt mondta, hogy nem örül a kritikának, de mulattatónak tartja, mert semmi köze az ország "aktuális állapotához".

Jaroslaw-Kaczynski-e1445823535360

Legfeljebb az előző, Donald Tusk - az Európai Tanács jelenlegi elnöke - vezette kormány idejére érvényes az az állítás, hogy veszélybe került a demokrácia - mondta.

Az alkotmánybíróságról szóló törvény ügyében megindított jogállamisági mechanizmus második szakaszának megnyitásáról azt mondta, hogy az Európai Bizottság lépése nem fér össze az uniós alapszerződéssel, de Varsó ennek ellenére is folytatja a konzultációt a brüsszeli testülettel.

Megjegyezte, hogy az egyeztetésben a partnerük Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke, akinek hazájában, Hollandiában "nincs is alkotmánybíróság". "Ez abszurd" - mondta Jaroslaw Kaczynski.

Hangsúlyozta, hogy Varsó álláspontja világos: Lengyelország szuverén állam, és ugyanazokat a jogokat követeli magának, amelyekkel a többi uniós tagország is rendelkezik. "Nem többet, de nem is kevesebbet" - húzta alá.

A többi között hozzátette, hogy az EU-nak az önállóságukat a lehető legnagyobb mértékben megőrző "nemzetállamok szövetségének" kell lennie.

Arra a felvetésre, hogy úgy tűnik, egy új Lengyelország felépítésére törekszik és ebben Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan török államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök példáját követi, azt mondta, hogy ugyan lehetnek hasonlóságok Erdogan és Putyin között, "de Orbán Viktor egyáltalán nem illik ebbe a sorba".

Kiemelte, hogy "Magyarországon ugyan egy párt kormányoz, de mégis érvényes a demokrácia és a véleményszabadság".

A PiS elnöke egyebek mellett azt is elmondta, nem tud elképzelni olyan helyzetet, amelyben Lengyelország befogadna szíriai menekülteket. Mint mondta, országa már befogadott több mint egymillió ukránt, nagyjából 100 ezer fehéroroszt, több tízezer csecsent és arra is hajlandó, hogy pénzügyi támogatással segítse a menekültek elhelyezését a hazájuk közelében.

Megjegyezte: "szeretném megtudni (Angela Merkel német) kancellár asszonytól, hogy mit gondolt, amikor megnyitotta a határokat, mert cserben hagy a képzelőerőm".

Néhai ikertestvérét, Lech Kaczynskit idézve ugyanakkor azt is elmondta, hogy "Merkel a legjobb megoldás nekünk, lengyeleknek", és "lengyel szempontból jó lenne, ha Merkel asszonyt újraválasztanák".

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com