Kevesebben használják a tömegközlekedést Isztambulban

Az elmúlt hónapok terrortámadásainak következtében kevesebben használják a tömegközlekedést Törökország legnagyobb városában, a hivatalosan közel 15 milliós lakosságú Isztambulban - írta a Habertürk című tekintélyes napilap kedden.

Az isztambuli tömegközlekedés egyik legnagyobb működtetője, az IETT által nyilvánosságra hozott adatok alapján a március 13-i ankarai terrorakció előtti napon 5,6 millió ember vette igénybe az isztambuli tömegközlekedés járműveit. Közvetlenül az incidens után ez a szám először napi 3,9 millióra esett vissza, majd a március 19-i isztambuli öngyilkos merényletig tartó néhány napos emelkedést követően egészen 2,3 millióra zuhant.

istanbul-public-transit-collage

A rendelkezésre álló legutóbbi, március 26-i mutatók szerint a tömegközlekedést használók száma egy hét alatt 4,9 millióra nőtt, amely Isztambul esetében magában foglalja a villamos- és az autóbusz-hálózatokra, a metróvonalakra, valamint a tengeren folyó forgalomra vonatkozó adatokat egyaránt.

A lap úgy fogalmazott: a tömegközlekedésben fellépő mintegy 700 ezer fős hiánynak megfelelően megnőtt viszont a metropoliszban amúgy is sűrű közúti forgalom, az emberek inkább saját autójukat használják.

A közelmúlt terrorcselekményei miatt hozott szigorú biztonsági óvintézkedések értelmében az isztambuli metróállomásokon nemcsak a peronokra való megérkezés előtt ellenőrzik az utasok táskáit, mint korábban, hanem már közvetlenül a lejáratoknál is - számolt be róla az újságíró.

Március 19-én egy öngyilkos merénylő támadást hajtott végre Isztambul egyik legforgalmasabb sétálóutcájában, a város európai részében található Függetlenség sugárúton (Istiklal Caddesi). A tettes négy ember életét oltotta ki, köztük három izraeli állampolgárét. A robbantásban 36-an sebesültek meg. Az elkövető a belügyminisztérium szerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel állt kapcsolatban.

Az incidenst megelőző hetekben Ankarában is követtek el merényleteket. Mindkettőért az illegális Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik fiókszervezete vállalta a felelősséget. Március 13-án egy zsúfolt autóbusz mögött a kora esti órákban egy pokolgéppel megrakott gépkocsi robbant fel a török főváros központjában lévő Kizilay téren, az egyik legforgalmasabb ankarai bevásárlóközpont közvetlen közelében.

Az öngyilkos merénylet két elkövetőjét leszámítva a detonációban 36 ember vesztette életét, 125-en megsérültek. Február közepén katonákat szállító autóbuszok mellett robbantott a támadó, 29 ember halálát okozva.

Januárban Isztambul egy turisták által szintén gyakran látogatott részében, a Sultanahmet téren robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő. A robbantásban 10 ember meghalt - valamennyien német állampolgárok -, 17-en pedig megsebesültek. A támadásért Törökország az IÁ-t tette felelőssé.

MTI

Hozzászólások

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Obama leköszönésében kiválasztotta az egyik legközveszélyesebb terroristát kegyelem gyanánt.

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartón landolt az őrült motoros, aki hátulról csapódott egy siető autóba egy sztrádán.

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Két nap alatt aszfaltozták le az 5 kilométeres szakaszt Ausztráliában.

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A déli határvidéken a gazdák bárányait, kecskéit viszik el a migránsok a húsa miatt!

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

A 34 éves nőt a migráns azért lökte a sínekre, mert nem hagyta magát kirabolni.

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

A kamionos lélekjelenlétének és a rendőri intézkedéseknek köszönhetően emberi életeket mentettek!

Európában vajon szárazföldi háborúra készülnek?

Európában vajon szárazföldi háborúra készülnek?

Németországból Lengyelországba 3500 amerikai katonát utaztattak.

Migránsok maguk választják a fagyoskodást a segítség helyett

Migránsok maguk választják a fagyoskodást a segítség helyett

Szerbia szociális ügyi államtitkára szerint a migránsok maguk utasítják el a segítséget.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

http://ujhazak.com