Kiállítás nyílt Berlinben az 1936-os olimpia magyar zsidó sportolóiról

Az 1936-os berlini olimpia magyar zsidó sportolóiról nyílt kiállítás szombaton a német fővárosban működő magyar nagykövetségen a Berlinben zajló 14. Európai Maccabi Játékok (EMG) alkalmából.14. Európai Maccabi JátékokA kontinens legnagyobb szabású zsidó sportversenye alkalmából Akinek a harang szól címmel rendeztek kiállítást azokról a magyar zsidó sportolókról, akik "a horogkereszt árnyékában" versenyeztek a náci Németország fővárosában.

Legtöbbjük "odaveszett a shoában, de emlékük örökké él" - hangsúlyozta az augusztus végéig látogatható kiállítás megnyitóján Motti Tichauer, az Európai Maccabi Konföderáció (EMC) elnöke. Felidézte, hogy magyar zsidó sportolók 1936-ban vívásban is nyertek aranyérmet, és azt mondta: "hátborzongatóan csodálatos érzés", hogy 79 év után ugyanazon a helyszínen ismét magyar zsidók győztek az EMG vívóversenyén.

Motti Tichauer elmondta, hogy a következő, 2019-es EMG megrendezésére a zsidó amatőr sport magyar szervezete, a Maccabi VAC Hungary is pályázik. Aláhúzta: "az EMC és én magam is biztos vagyok benne, hogy amennyiben a Maccabi VAC elnyeri a rendezés jogát, a magyar hatóságok minden lehetséges eszközzel támogatják majd a sportesemény megrendezését".

Deutsch Tamás, a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, a Fidesz európai parlamenti képviselője beszédében egyebek között rámutatott, hogy a kiállítást azon a napon nyitják meg, amelyen 79 éve elkezdődött a berlini olimpia. A nem véletlen egybeesés révén "még erősebb a szimbólum, még erősebb a közös emlékezés" - emelte ki.

1936-ban "a magyar sport csodálatos sikereket ért el", hiszen először volt kétszámjegyű a megszerzett aranyérmek száma - egész pontosan 10 -, és a 10 aranyéremmel zárult olimpiák közül a berlini a legsikeresebb, mert sokkal kevesebb sportágban indult verseny, mint a későbbi olimpiákon, vagyis sokkal kevesebb lehetőség volt aranyat szerezni - mondta Deutsch Tamás.

A "magyar zsidó sportolók a magyar nemzet büszkeségére értek el hatalmas sikereket, magától értetődő természetességgel élték meg, hogy zsidó származású emberek, és nem volt talán életükben nagyobb boldogság annál, hogy magyar győzelmet tudtak aratni" - hangsúlyozta Deutsch Tamás.

Hozzátette: emlékezni kell a múlt sikereire, hogy "minél boldogabb legyen a jelen, és minél gazdagabb a jövő, az a közös jövő, amelyről reméljük, hogy négy esztendő múlva Budapesten köszönthetjük majd Európa és a világ zsidó sportolóit a 15. EMG-n".

Az európai zsidó olimpiának is nevezett EMG-n Berlinben augusztus 4-ig 38 országból több mint 2300 zsidó sportoló méri össze tudását a bridzs kártyajátéktól kezdve a sakkon és a futsalon keresztül a vízilabdáig 19 sportágban. A magyar csapat a legnépesebbek között van, 57 fős.

Az EMG-t először rendezik Németországban, a játékok helyszíne a berlini olimpiai park, amelyet a náci diktatúra idején építettek az 1936-os ötkarikás játékokra. A helyszínválasztás a megbékélés üzenetét közvetíti, és elismerés Németország teljesítménye iránt, hiszen az országnak sikerült megváltoznia, és így "a holokauszt után csupán 70 évvel ismét virágzik a zsidó élet" - hangsúlyozta a napokban a 14. EMG nemzetközi sajtótájékoztatóján Alon Meyer, a házigazda Makkabi Deutschland elnöke.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com