A japán megszállók elleni háborúval kapcsolatos eseménysorozat kezdődött Kínában

Több mint ezer fényképet és 2800 leletet mutat be egy pekingi múzeum időszaki kiállítása, amely az 1937 júliusában kezdődött második kínai-japán háború áldozatainak és a kínaiak ellenállásának állít emléket.

"Miközben dokumentáljuk a történelmi eseményeket, és megemlékezünk a háborúban elesettekről, egyúttal a békét ünnepeljük" - idézte a kínai média a politikai csúcsvezetés tagjának, Liu Jün-sannak a beszédét, amelyet a kínai nép japán agresszióval szembeni ellenállásának pekingi múzeumánál mondott el mintegy 1500 ember előtt.

kína

Az új, "Nagy győzelem, történelmi hozzájárulás" elnevezésű kiállításon 1170 fényképet és több mint 2800 leletet mutatnak be. A híradások szerint Hszi Csin-ping államelnök-pártfőtitkár és a legfelső pártvezetés többi tagja kedden szintén felkeresték a múzeumot.

Japán 1931 szeptemberében támadta meg és foglalta el Északkelet-Kínát, de az egész országra kiterjedő invázió 1937. július 7-én vette kezdetét. A japán hadsereg Vanping településnél nagy erőkkel vette ostrom alá a Pekingbe vezető útvonal egyik fontos, kínai kézen lévő pontját a Luogou hidat, amelyet Marco Polo hídként is emlegetnek. A fővárosi múzeum is ennek szomszédságában található.

Kínai hivatalos források szerint a japán megszállók elleni háborúnak 35 millió kínai áldozata, illetve sebesültje volt, ami egyharmadát jelenti a második világháború áldozatainak. Csak az 1937-es úgynevezett nankingi mészárlás alkalmával legkevesebb 300 ezer kínaival végeztek. A kínai katonák több mint másfél millió japán katonát öltek meg, vagy sebesítettek meg, illetve ejtettek fogságba. A háború 100 milliárd dollár közvetlen anyagi veszteséget okozott Kínának.

Keddi beszámolók szerint a megemlékezés-sorozat keretében Pekingben két emlékművet is avattak a nemzeti csapatok két egykori kínai parancsnokának, akik életüket áldozták a háborúban. A kelet-kínai Santung tartomány online emlékhelyet nyitott, ahol egy 3 dimenziós videó segítségével bővítik a látogatók háborúval kapcsolatos történelmi ismereteit. Csiangszu tartomány székvárosában 700 történelmi fotót mutatnak be, dokumentálva a japán katonák brutalitását és a kínai ellenállást.

Szecsuan tartomány Anzsen járásban egy magánmúzeum nyitott emlékkiállítást, 3500 négyzetméteren több mint 6000 tárgyat, köztük leveleket, dokumentumokat felvonultatva. 95 százalékuk Japánból származik és magát a kiállító csarnokot is egy japán építész, a 84 éves Isozaki Arata tervezte.

Pekingben azt is bejelentették, hogy a kerek évforduló alkalmából augusztusban és szeptemberben "háborúellenes" fotókiállításokat kívánnak rendezni több mint 150 országban. Céljuk, hogy jobban megértessék a világgal, mi történt a Földnek ezen a felén 1937 és 1945 között. A hatnyelvű magyarázattal ellátott, körülbelül 300 fényképből álló sorozat gondozója az archívumokat felügyelő hivatal és az állami Hszinhua hírügynökség.

A japán agresszió elleni 8 éves háborúban aratott győzelem, egyben a második világháború végének 70. évfordulója alkalmából szeptember 3-án nagyszabású katonai parádét tartanak majd a fővárosban.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com