Életfogytiglani börtönbüntetést kapott egy szektavezér Kínában

Jogerőssé vált annak a szektaalapító álszerzetesnek az életfogytig tartó szabadságvesztést kimondó ítélete, akinek hosszú bűnlajstromán nemi erőszak, csalás és egészségre veszélyes élelmiszerek gyártása és értékesítése is szerepelt - közölte a kínai állami média kedden.

A dél-kínai Csuhaj város középfokú bírósága nem adott helyt Vu Cö-heng fellebbezésének és mellékbüntetésként 7,15 millió jüan (308,8 millió forint) bírság megfizetésére is kötelezték.

kk

A "Huacang Cungmen" nevű szektát, amelynek neve magyarul nagyjából annyit tesz, "a kínai Tibet ősi kapuja", Vu buddhista szektaként népszerűsítette. 1990-es alapítása óta kétszer változtatta meg a mozgalom nevét. A 49. évében járó középiskolai végzettségű férfi a buddhizmus 88. generációs vezetőjének mondta magát, és azt hirdette, hogy aki benne hisz, maga is Buddha lehet.

Három követőjét szintén letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Egyikük, aki 4 évet kapott, szintén fellebbezett, de az elsőfokú ítéletet az ő esetében is helyben hagyták.

Vu lelkesítő prédikációi nyomán jelentős számú követőre talált, akik közül sokan betegségükre kerestek gyógyulást, mások a balszerencse elüldözésének eszközét látták a hitben. A férfi "természetfölötti erőt" ígérve tévesztett meg és csábított el több nőt is, továbbá több mint 6,7 millió jüan (289 millió forint) értékű adományt is begyűjtött híveitől.

MTI

Hozzászólások

2017. a KAKAS éve

2017. a KAKAS éve

kínai asztrológia

Újabb lebegő várost láttak Kína egén – videó

Újabb lebegő várost láttak Kína egén – videó

Kína egén újabb lebegő várost láttak a szemtanúk.

Szétrúgta anyját a gyerek, mert nem adta oda neki a mobilt – videó

Szétrúgta anyját a gyerek, mert nem adta oda neki a mobilt – videó

Egy agresszív kínai gyerek dührohamáról szóló videó terjedt el a neten.

Két magyarországnyi város születik Kínában! – videó

Két magyarországnyi város születik Kínában! – videó

A petrodollárral megspékelt kommunista Kínának nagyon jól megy – megvalósítják a Jing-Jin-Ji tervet.

Pártbizottságokat kell alakítaniuk a nem kormányzati szervezeteknek Kínában

Pártbizottságokat kell alakítaniuk a nem kormányzati szervezeteknek Kínában

Pártszervezetek, pártbizottságok létrehozását írták elő Kínában a nem kormányzati szervezetek számára. A Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának illetékes szerve és a kormány vasárnap kö...

Csaknem kétszáz illegális bankra csapott le a kínai rendőrség

Csaknem kétszáz illegális bankra csapott le a kínai rendőrség

A kínai rendőrség országszerte 192 illegálisan működő bank 450 vezetőjét és alkalmazottját fogta el, akiket tiltott külföldi kereskedésében való részvétellel gyanúsítanak. A pénzintézetek földalatt...

Kivégezték egy gyermekkereskedő banda vezetőjét Kínában

Kivégezték egy gyermekkereskedő banda vezetőjét Kínában

Kivégezték kedden egy nemzetközi gyermekkereskedő hálózat főkolomposát Kínában. A bűnözők egy év alatt több mint 20 csecsemőt és kisgyereket csempésztek Vietnamból Kínába. A 23 fős társaságban egya...

Felrobbant egy gőzvezeték Kínában, sokan meghaltak

Felrobbant egy gőzvezeték Kínában, sokan meghaltak

Felrobbant egy erőmű nagynyomású gőzvezetéke a közép-kínai Hupej tartományban, a balesetben legalább 21 ember meghalt és 5 megsérült - jelentette a kínai online média helyi idő szerint csütörtök este....

Több mint 160 ezer kínai kommunista kapott fegyelmi büntetést az első félévben

Több mint 160 ezer kínai kommunista kapott fegyelmi büntetést az első félévben

Mintegy 163 ezer tagját büntette meg a Kínai Kommunista Párt (KKP) az idei év első felében "a pártfegyelem és politikai fegyelem megsértése miatt" - közölte a KKP legfőbb fegyelmi szerve csütörtökön. ...

Tömegtüntetések miatt egyelőre nem épül atomhulladék-feldolgozó egy kelet-kínai városban

Tömegtüntetések miatt egyelőre nem épül atomhulladék-feldolgozó egy kelet-kínai városban

Felfüggesztette atomhulladék-feldolgozó beruházásának előkészületeit az a kelet-kínai város, amelyben három napon át több ezren tüntettek a tervezett projekt ellen - számolt be a fejleményről a helyi ...

http://ujhazak.com