HIV-fertőzöttek perelnek egy kínai légitársaságot, amiért nem repülhettek annak gépével

Elfogadta a bíróság azoknak a HIV-fertőzötteknek a perkérelmét, akiket betegségük miatt nem engedett felszállni repülőgépére egy kínai légitársaság. Ilyen per még nem volt Kínában, precedenst teremthet.

Az eset még július végén történt az észak-kínai Senjang város repülőterén - számol be a Cajhszin hírmagazin.
Két HIV-fertőzött férfitól - és őket kísérő barátjuktól - a kínai Spring Airlines megtagadta a beszállást, miután azok a beszállás előtti ellenőrzéskor felfedték, hogy HIV-fertőzöttek. A légitársaság orvosi papírok bemutatását kérte az érintettektől, mondván, azok nélkül nem engedélyezheti az utat, és mivel a férfiak nem tudtak ilyenekkel szolgálni, törölte jegyüket.

HIV+A légitársaságnak - honlapján található kikötése szerint - jogában áll "fertőző betegek" szállítását elutasítani, HIV/AIDS-fertőzöttekre külön nem tér ki a regula. A légitársaság ugyanakkor az eset után honlapján azt írta, hogy nem él diszkriminációval AIDS-betegekkel szemben, és azóta egyetlen érintett repülését sem lehetetlenítette el ilyen indokkal.

A repülésből kizárt három férfi ügyvédje szerint ugyanakkor a Spring Airlines súlyos jogsértést követett el, amiért a senjangi bíróságon bocsánatkérést és kártérítést követelnek. A bíróság a Cajhszin szerint elfogadta a felperesek kérelmet, így Kínában először kerül sor arra, hogy HIV-betegek diszkriminációja miatt légitársaságot idéznek bíróság elé. Kínában a HIV-betegeket hosszú évekig hátrányosan megkülönböztették. Többek között nem tölthettek be állami hivatalt, betegségük kiderülése esetén pedig más munkahelyeken is elbocsátás fenyegette őket. Egészen 2010-ig nem engedélyezték külföldi HIV-fertőzöttek belépését az országba.
forrás.MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com