Kínában a háztartások egy százaléka rendelkezik a nemzeti vagyon egyharmadával

A kínai háztartásoknak körülbelül az egy százaléka birtokolja a nemzeti vagyon egyharmadát - számolt be a kínai állami média a hétvégén, egy az elmúlt évek adataira támaszkodó kutatás eredményéről.

uninbA Peking Egyetem tanulmányának következtetései ismét arra figyelmeztetnek, hogy a világ legnépesebb országában rendkívül egyenlőtlenek a jövedelmek, és tovább nőnek a különbségek. A háztartások átlag nettó vagyona 2012-ben 439 ezer jüan (16,3 millió forint) volt, 17 százalékkal több, mint 2010-ben - derült ki az egyetem társadalomtudományi intézetének felmérésből.

Mint kiderült, a csúcson lévő egy százalék kezében összpontosul a nemzeti vagyon több mint egyharmada, míg a háztartások (családok) legalul elhelyezkedő 25 százaléka a nemzeti vagyonnak mindössze az 1 százalékával rendelkezik.
A tanulmány egy kiterjedt, országos vizsgálatra alapozta következtetéseit. Azt is kiderítették, hogy a háztartások csaknem 75 százalékának vagyona ingatlanokból származik.

A kínai állami vezetés évtizedek óta azt ígéri, hogy a jövedelmek igazságosabb elosztását szem előtt tartva mindent megtesz a térségek és az emberek, a foglalkozások közti jövedelemkülönbségek csökkentésére, de minden jel szerint az erre irányuló erőfeszítések eddig nem bizonyultak hatékonynak.

Ezt igazolta az Ázsiai Fejlesztési Bank idén kiadott jelentése is, amelyben a jövedelemkülönbségeket kifejező Gini-index Kínában, csakúgy mint Indiában, vagy például Bangladesben, jelentős mértékben nőtt; egyes megfigyelők szerint a kelet-ázsiai országban a társadalmi stabilitást veszélyeztető szinthez közelít.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com