Kínában tisztségviselőket váltotak le árvízi helyzetben elkövetett mulasztásokért

Kötelességmulasztás miatt felmentettek posztjáról négy kormányzati tisztségviselőt az észak-kínai Hopej tartományban, amelyet a leginkább sújtottak az utóbbi napok özönvízszerű esőzései - közölte az állami média vasárnap.

Hopejben 114 ember halálát okozták az áradások és 111 embernek nem találják a nyomát, elsodorta őket víz. Közel 310 ezer lakost kellett biztonságosabb helyre telepíteni.

000

 

A négy leváltott vezető közül ketten a kommunista párt Hszingtaj városi bizottságának voltak tagjai, a harmadik Csinghszing megye második embere, a negyedik pedig a tartományi székhely, Sicsiacsuang város közlekedési hivatalának főmérnöke. Valamennyiük ellen vizsgálat indult a rendkívüli helyzetben elkövetett mulasztások miatt.

Sajtójelentések szerint az áradásoktól rendkívüli károkat szenvedett város, Hszingtaj vezetői különösen nem álltak a helyzet magaslatán, nem készítették fel a lakosságot a várható természeti csapásra, későn intézkedtek és megpróbálták elhallgatni a károk mértékét.

Mindezek miatt szombaton tömegek tiltakoztak útlezárással. A Pekingtől mintegy 400 kilométerre délre fekvő város polgármestere így még aznap éjszaka nyilvános bocsánatkérésre kényszerült. Hszingtajban legalább 25-en vesztették életüket és 13 ember hollétéről nem tudnak.

Míg az elmúlt hetekben elsősorban Dél-Kína volt a kínai árvízi hírek középpontjában, addig az elmúlt napok jelentései elsősorban az északi országrészt, köztük Pekinget ért felhőszakadásokról számoltak be.

Milliókat ért kár, és több százezer hektáron semmisült meg, vagy került veszélybe a mezőgazdasági termény, több tízezer épület dőlt romba. Sok helyütt megszűnt, vagy akadozik az áramellátás, a távközlési szolgáltatás, utakat, vasutakat kellett lezárni.

A mentéshez a katonák - ahol tehetik - motorcsónakokat használnak. Van olyan település, ahol egy nap alatt több csapadék esett, mint tavaly egész évben.

A kínai fővárosban vasárnapról hétfőre újra nagy mennyiségű csapadékot jósoltak az időjárás-előrejelzők. Vasárnapi jelentések szerint a pekingi önkormányzat 39 turisztikai látványosság ideiglenes bezárásról intézkedett.

Vang Jang kínai miniszterelnök-helyettes vezetésével szombaton összehívták az országos katasztrófavédelem illetékeseit. A tanácskozáson Vang az emberéletek megmentésére tett erőfeszítéseket sürgetett, és az árvízvédelem hatékonyabbá tételét szorgalmazta.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com