Peking és Teherán szorosabbra fűzné a kapcsolatot a két hadsereg között

Peking kész Iránnal a pragmatikus együttműködésre, a hadseregek közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésére - közölte a kínai védelmi miniszter, amikor fogadta az iráni haditengerészet parancsnokát, Habibollah Sayyari ellentengernagyot.

enszCsang Van-csüan elégedetten szólt az eddigi együttműködésről, amelyet egyebek mellett a kölcsönös látogatások, kiképzések jellemeznek. A tárcavezető utalt a flották közti "gyümölcsöző" cserekapcsolatokra és a hadihajók egymásnál tett kölcsönös látogatására is.

Az iráni flottaparancsnok a Hszinhua hírügynökség híre szerint kifejezte, hogy országa nagy jelentőséget tulajdonít a Kínához fűződő kapcsolatainak és a jövőben is azok fejlesztésére törekszik.

A múlt hónapban először vett részt kínai hadihajó, szám szerint kettő, iráni haditengerészeti gyakorlaton. A szakértők ezt a két ország hadserege közti jó kapcsolatok nyílt vállalásának tartják. Úgy vélik, ezek egyrészt Irán Perzsa-öbölbeli jelenlétének megerősítését szolgálják, másrészt kifejezik Kína készségét a kelet-ázsiai régión kívüli szerepvállalásra.

Kína az iráni olaj legnagyobb felvásárlója Indiát, Japánt és Dél-Koreát megelőzve. Peking az iráni nukleáris kérdésben kezdettől a tárgyalásos megoldást szorgalmazza, és rendre azt ismétli, hajlandó az érintett felekkel együttműködni annak érdekében, hogy mielőbb egy "méltányos, kiegyensúlyozott és kölcsönösen kedvező" megállapodás szülessen.

Peking már többször kifejezte, nem szeretné, ha Teherán nukleáris fegyverhez jutna, de elismeri jogát az atomenergia békés célú, polgári alkalmazására. Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként részt vesz az iráni atomprogramról folyó hatoldalú tárgyalásokon.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com