Peking feszültségkeltéssel és konfliktusok provokálásával vádolja Tokiót

Peking szándékos feszültségkeltéssel és konfliktusok provokálásával vádolta meg szerdán Tokiót, válaszul a japán kormány által előző nap elfogadott, szokásos éves honvédelmi jelentésére.

Lu Kang, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerint a dokumentum figyelmen kívül hagyja a tényeket, felelőtlen megállapításokat tesz, szándékosan beavatkozik a dél-kínai-tengeri ügyekbe, ezzel fokozva a térségi feszültséget, aláásva a Kína és Japán közti bizalmat.

peking

 

A szóban forgó jelentésben a japán kormány a szigetország biztonsági körülményeinek súlyos romlását, Kína egyre nagyobb veszélyt jelentő erejét és cselekményeit hangsúlyozta. Felszólította Kínát, hogy álljon le kőolaj- és földgázkitermelést célzó platformépítéseivel a Kelet-kínai-tengeren olyan tengerrészek közelében, amelyekre mindkét ország jogot formál.

Tokió attól tart, hogy Kína fúrótornyaival megcsapolhatja a tengerfenék olyan víz alatti energiahordozó-mezőit, amelyek Japán felségterület alá nyúlnak be. A 429 oldalas honvédelmi jelentés közzététele több mint egy hetet késett éppen Kína miatt. A kormányzó párt harciasabb tagjai ugyanis túl "gyengédnek" találták a Kínáról szóló részeket, és szigorúbb hangvételt követeltek.

"Kína tengeri cselekményei a nemzetközi és a vonatkozó kínai törvényekkel összhangban vannak" - fogalmazott a kínai külügyi szóvivő a jelentésre reagálva. A dél-kínai tengeri Nansa/Spratly-szigetek néhány szigetén, illetve zátonyán folyó építkezésekről megjegyezte, ezek nem érintenek egyetlen más országot sem, teljes mértékben és megkérdőjelezhetetlenül Kína szuverenitása alá tartozó területek.

Utalt rá, a kelet-kínai-tengeri olaj- és gázkutatások nincsenek vitatott területeken, az ezekkel kapcsolatos japán kifogásoknak nincs jogi alapjuk.

Az ugyancsak a Kelet-kínai-tengeren található vitatott hovatartozású Tiaojü/Szenkaku-szigetekkel kapcsolatban Lu megerősítette, azok ősidők óta Kína területének elválaszthatatlan részét képezik, s Kína a jövőben is járőrtevékenységet fog folytatni a szigetekhez tartozó vizeken.

Megjegyezte, országa a vitákban a párbeszéd és a konzultációk híve, de leszögezte, "Japánnak ne legyenek illúziói: Kína határozottsága nem változik, továbbra is meg fog tenni minden szükséges intézkedést területi szuverenitásának védelme érdekében".

Lu közölte, Kína elkötelezett a békés fejlődés és katonapolitikája védelmi jellegének fenntartása iránt. Mint mondta, stratégiai céljai átláthatók, védelmi kapacitásai nem jelentenek veszélyt egyetlen országra sem.

A külügyi közlemény megállapítja, Japán a II. világháború óta katonai és biztonsági területen az utóbbi időben tett példátlan lépései és a történelmi kérdések megítélésében megnyilvánuló negatív tendenciák aggodalmat és ellenzést váltottak ki a térségi államokban élőkből, beleértve Japánt is.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com