Több tucat halottja van Kínában a szupertájfunnak

Harminchárom halottat hagyott maga után négy évtized legerősebb szupertájfunja Kínában - közölte a kínai központi televízió hétfőn. A Rammasun a hétvégén Vietnamba érkezett, ahol legalább 17 ember életét oltotta ki.

mA trópusi ciklon a tengeren hatalmas hullámokat verve, felhőszakadásokkal kísérve, árvizeket és földcsuszamlásokat előidézve pusztított Dél-Kínában. Több mint 8 millió embernek okozott kárt - számolt be a polgári ügyek minisztériuma. A Rammasun péntek délután érte el Hajnan szigetét, ahol a természeti katasztrófában 13-an vesztették életüket. A többi halottat Kuanghsziból és a délnyugati Jünnanból jelentették.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint 608 ezer embert kellett biztonságosabb helyre költöztetni, közülük 240 ezren várják legalapvetőbb szükségleteik kielégítését. Kuangtung tartományból nem jelentettek halottat, de a tájfun itt végezte a legnagyobb pusztítást: 7800 épületet rombolt le, 110 ezer hektáron semmisítette meg a termést. Az anyagi kárt 12,7 milliárd jüanra (468,3 milliárd forint) teszik. A két másik tartományban az összesített közvetlen anyagi veszteség ennek körülbelül a fele.

A Rammasun csakúgy, mint Kínában, a szomszédos Vietnamban is folyókat léptetett ki a medrükből, házakat, veteményeket rombolt, villanyvezetékeket szakított le, utakat tett járhatatlanná. Helyi jelentések szerint katonák, rendőrök és önkéntesek ezrei dolgoznak a mentésen, a károk elhárításán. Az áldozatok közül hármat a villám csapott agyon.

A legsúlyosabb veszteséget a Fülöp-szigeteken szenvedték el, ahol legalább 94-en haltak meg, csaknem 440-en megsérültek, hat embert még eltűntként tartanak nyilván a vihar után.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com