Kölnben 18 szexuális bűncselekmény miatt tettek feljelentést a karneválon péntek reggelig

Kölnben 18 szexuális bűncselekmény miatt tettek feljelentést a karneváli szezon első napján a németországi nagyváros rendőrségének péntek reggeli közleménye szerint.polizeiAz utcai népünnepély első napjának vége felé, pénteken 6 órakor készített mérleg szerint 224 feljelentést tettek a rendőrségnél. Szabadságkorlátozó intézkedésre 181 alkalommal került sor, és elrendeltek 467 kitiltást. Intézkedéssel szembeni ellenállás miatt 13 esetben kellett fellépni, ennek során 11 rendőr könnyebben megsérült.

Feljelentést 143 esetben testi sértés, 23 esetben zsebtolvajlás, 6 esetben rablás miatt tettek. A szexuális bűncselekmények skálája a "szexuális sértegetéstől" a nemi erőszakig terjed. A közlemény szerint az esti órákban az alkoholfogyasztás növekedése révén "sajnos az agressziós potenciál is emelkedett", a rendőröknek így "egyre gyakrabban kellett közbelépniük az eszkaláció megakadályozása érdekében".

Ugyanakkor a megerősített jelenlétre és a korai beavatkozásra épülő "taktika bevált", a bűnözőket vagy erőszakoskodó, ittas embereket kitiltották a karneváli helyszínekről, "illetve korán kivonták őket a forgalomból" - közölte a kölni rendőrség.

A Rajna-vidéki városban csütörtökön 11 óra 11 perckor kezdődött el a karneváli szezon a nők farsangja néven is ismert népünnepéllyel. Az utcai mulatságok február 9-ig tartanak. A biztonsági intézkedéseket a szilveszterkor nők ellen elkövetett szexuális támadások és rablások miatt megszigorították, a nagyvárosban két 12 órás műszakban összesen több mint kétezer rendőr ügyel a biztonságra.

Szilveszter éjszakáján a 16 német tartomány közül 12-ben történtek csoportosan elkövetett szexuális molesztálások és rablások, és nők sérelmére elkövetett szexuális molesztálással súlyosbított rablások. Az eddig azonosított feltételezett elkövetők néhány kivételtől eltekintve külföldiek, többségük észak-afrikai. A legtöbb eset Észak-Rajna-Vesztfáliában, illetve Kölnben, a tartomány legnépesebb városában történt, ahol már ezernél is több feljelentést tettek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com