Könnygáz miatt egyelőre nem választott új államfőt a koszovói parlament

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Ellenzéki képviselők ismét könnygázgránátot hoztak működésbe a koszovói parlamentben pénteken, emiatt megszakították az ülést, amelyen az új köztársasági elnököt kellene megválasztani.könnygázEleinte még az sem volt biztos, hogy szavazatképes lesz-e a parlament, így csak másfél órás késéssel tudták megkezdeni az ülést. A kormánykoalíció két pártjának összesen 68 képviselője van, így a kétharmados támogatáshoz további 12 embert, lényegében a nemzeti kisebbségek képviselőit kell meggyőzni arról, hogy támogassák valamelyik jelöltet.

Hivatalosan ugyan ketten indulnak a köztársasági elnöki posztért, Hashim Thaci külügyminiszter, valamint a szintén a Thaci vezette Koszovói Demokrata Párthoz (PDK) tartozó Rafet Rama, őt azonban gyakorlatilag csak azért jelölte a párt, hogy Thacinak legyen kihívója.

Az ellenzék szavazataira Hashim Thaci nem számíthat, annál is inkább, mivel a három legnagyobb koszovói ellenzéki párt két hétig tartó egésznapos tüntetéseket jelentett be kedden annak érdekében, hogy megakadályozza az új köztársasági elnök megválasztását.

Az Önrendelkezés (Vetevendosje), a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) és a Koszovói Kezdeményezés (Nisma per Kosoven) tagjai sátrakat állítottak fel a pristinai kormány és a parlament épülete előtt, a rendőrség pedig megerősített erőkkel védi a kormányépületeket. Pénteken több mint ezer rendőr védte az objektumokat a két-háromezer fős tiltakozó tömegtől.

Az ellenzék szeptember óta tojásdobálással, fütyüléssel és könnygázzal akadályozza a parlament munkáját azt követelve, hogy Isa Mustafa kormányfő vonja vissza aláírását a Szerbiával augusztusban Brüsszelben kötött megállapodásról, és bejelentették: mindaddig akadályozzák a munkát, amíg követelésük nem teljesül.

A Hashim Thaci elnökké választása elleni tiltakozás újabb pontja az ellenzéki egyet nem értésnek. Bejelentették: március hetedikéig tiltakoznak, akkor jár le ugyanis az elnökválasztás határideje, azaz ha addig nem lesz új elnöke Koszovónak, előre hozott választást kell kiírni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Az ANSA rossz hírrel szolgált a Franciaországból haza, tartó magyar gimnazistákat szállító buszbalesetről.

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Felháborító okok miatt deportálják a valódi keresztény menekülteket Németországból vissza hazájukba.

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Obama leköszönésében kiválasztotta az egyik legközveszélyesebb terroristát kegyelem gyanánt.

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartón landolt az őrült motoros, aki hátulról csapódott egy siető autóba egy sztrádán.

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Két nap alatt aszfaltozták le az 5 kilométeres szakaszt Ausztráliában.

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A déli határvidéken a gazdák bárányait, kecskéit viszik el a migránsok a húsa miatt!

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

A 34 éves nőt a migráns azért lökte a sínekre, mert nem hagyta magát kirabolni.

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

A kamionos lélekjelenlétének és a rendőri intézkedéseknek köszönhetően emberi életeket mentettek!

Európában vajon szárazföldi háborúra készülnek?

Európában vajon szárazföldi háborúra készülnek?

Németországból Lengyelországba 3500 amerikai katonát utaztattak.

http://ujhazak.com