Az Iszlám Állam jelentkezett az egyiptomi rendőrgyilkosságok elkövetőjeként

Az Irakban és Szíriában jelentős területeket uraló Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges dzsihadista szervezet jelentkezett az Egyiptomban hétfőn és augusztus 5-én elkövetett rendőrgyilkosságok elkövetőjeként - adta hírül az al-Vatan című egyiptomi napilap kedden.

Bár már korábban is híre kelt annak, hogy az eredetileg Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) néven hírhedtté vált szervezet az észak-afrikai országban is jelen van, ez az első eset, hogy ezt a terrorcsoport is jelenti és magára vállal terrortettet. Az al-Vatan által közölt dokumentum hétfőn jelent meg egy szélsőséges iszlamista eszméket terjesztő internetes portálon.

egyiptomA Nílus-deltában, illetve a Földközi-tenger partján, idegenforgalmi övezetben végrehajtott két merényletben összesen hat rendőr vesztette életét. A támadók közül négyen haltak meg. A Földközi-tengeri partvidéken, Dabaa településen végrehajtott támadás során a fegyveresek az agyonlőtt rendőrökre gyújtották a rendőrautót. Bejelentésük szerint - amelynek hitelességét hivatalos források nem erősítették meg - ezt bosszúból tették a tavaly augusztusban feloszlatott kairói tüntetéseken meghalt sok száz iszlamistáért.

A dokumentumban a szervezet Iraki, Levantei és Egyiptomi Iszlám Államként van feltüntetve. A szélsőségesek a hónap végét jelölték meg határidőnek arra, hogy a - megfogalmazásuk szerint - erkölcsi fertőben élő egyiptomiak megbánják bűneiket, és arra figyelmeztettek, hogy készen állnak a vérontás folytatására.
forrás:MTI

Hozzászólások

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

Rejtélyesen eltűnt emberek

Rejtélyesen eltűnt emberek

A mai napig nem sikerült kideríteni, hogy mi történt ezzel az öt emberrel.

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Rejtélyes körülmények között eltűnt emberek, akiket máig nem találtak meg.

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Öt bűnügy, amelyet még 2021-ben sem oldottak meg.

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

Idegborzoló, rejtélyes telefonhívások, és az azokat körüllengő furcsa események, amelyekre soha nem talált magyarázatot a hatóság.

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Soha nem derült ki, hogy ki volt Allen, a 401-es autópálya utasa, Neil Dovestone, Julie Doe és a Könnycseppes erőszaktevő.

Öt rejtély, ami kifogott a hatóságokon

Öt rejtély, ami kifogott a hatóságokon

Megmagyarázhatatlannak tűnő esetek, amelyeket talán soha nem fognak megoldani.

http://ujhazak.com