Meggyilkolták az eltűnt szépségkirálynőt

Holtan került elő Maria Jose Alvarado és nővére. A rendőrség két férfit őrizetbe vett.Maria Jose AlvaradoEgy születésnapi ünnepségre volt hivatalos Maria Jose Alvarado és a testvére, Sophia még múlt héten. A két lány együtt hagyta el a bulit, de azután senki sem látta őket. A rendőrség nagy erőkkel kezdte keresni a Miss Honduras cím 19 éves győztesét, és a 23 éves nővérét.

Az ismerősök, barátok, család reménykedett, hogy élve kerülnek elő a lányok annak ellenére, hogy Hondurasban történik a legtöbb gyilkosság az egész világon. Sajnos, a rendőrség tegnapi közleményéből kiderült, hogy a testvérpárt is megölték.

A hatóság jelenleg két férfit tartóztatott le. Az egyikük Plutarco Ruiz, aki Sophia párja volt. A másik férfi egy Aris Maldonado nevezetű személy. Lapértesülések szerint ők voltak az utolsók, akik élve látták Mariát és Sophiát, ezért a rendőrség kihallgatta őket.

Maria_Jose_AlvaradoLeandro Osorio, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője elmondta, hogy a két fiatal lány holttestét a Cablotales nevű faluban, az Aguagua folyó közelében találták meg, és teljesen biztosak benne, hogy a testvérpárról van szó.

Mariát és Sophiát akkor látták utoljára élve, amikor beszálltak egy rendszám nélküli autóba. A rendőrség egy gyanúsítottat előállított, és a kocsiban talált fegyvereket lefoglalták. A hatóság nem közölt egyelőre több információt az ügyről.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

Rejtélyesen eltűnt emberek

Rejtélyesen eltűnt emberek

A mai napig nem sikerült kideríteni, hogy mi történt ezzel az öt emberrel.

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Rejtélyes körülmények között eltűnt emberek, akiket máig nem találtak meg.

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Öt bűnügy, amelyet még 2021-ben sem oldottak meg.

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

Idegborzoló, rejtélyes telefonhívások, és az azokat körüllengő furcsa események, amelyekre soha nem talált magyarázatot a hatóság.

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Soha nem derült ki, hogy ki volt Allen, a 401-es autópálya utasa, Neil Dovestone, Julie Doe és a Könnycseppes erőszaktevő.

Öt rejtély, ami kifogott a hatóságokon

Öt rejtély, ami kifogott a hatóságokon

Megmagyarázhatatlannak tűnő esetek, amelyeket talán soha nem fognak megoldani.

http://ujhazak.com