Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter leveléből került nyilvánosságra a kilépés, amelynek jó esélye van!

”Amennyiben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa nem foganatosít érdemleges reformokat, Washington többé nem vesz részt a munkájában." - derül ki Tillerson közzé tett leveléből, amelyről a Foreign Policy külpolitikai folyóirat írt először.



Februárban 9 emberi jogi szervezet kérte meg az Amerikai Egyesült Államok diplomáciai vezetőjét, hogy az USA továbbra is vállaljon aktív szerepet az ENSZ Emberi Jogi Tanács munkájában. A kilenc emberjogi szervezet között volt:

a Fredoom House

a Jacob Blaustein Intézet

és a Better World Campaign

Erre Rex Tillerson amerikai külügyminiszter levélben reformokat sürgető álláspontot fogalmazott meg. Tillerson kifejtette, hogy az Egyesült Államok 2009 óta vesz részt aktívan az Emberi Jogi Tanács munkájában és mindig arra törekedett, hogy a szervezet munkája egyre hatékonyabb legyen.

Az amerikai külügyminiszternek levélben felhívták a figyelmét, hogy a tanács tevékenysége máris változóban van. A szervezetek eddig aránytalanul nagy figyelmet fordítottak Izraelre. Ez a figyelem már átfordult az emberi jogokat durván megsértő haramiaállamokra és a terroristákra. Továbbá az ENSZ figyelme emberjogokat illetően olyan független vizsgálatokra is irányul, amelyekkel különféle visszaéléseket tártak fel. Ezek az országok Észak-Korea, Irán, Szíria, Iszlám Állam, vagy éppen a Boko Haram által ellenőrzött területeken. 



” Az Izraelnek szentelt határozatok és különleges ülések száma szintén jelentős mértékben csökkent" - hangsúlyozták a levélírók. Az amerikai diplomácia irányítója a levélben a reformok sürgetésén kívül kifejtette, hogy az új amerikai kormányzat változatlanul erős kifogással van a tanácsban Izraellel kapcsolatban tapasztalható elfogultság ellen. Hangsúlyozta azt is, hogy az USA elsődleges fontosságú, feladata, hogy megújítsák az ENSZ szíriai helyzetet vizsgáló bizottság mandátumát.

Valamint az új amerikai kormányzat azt is fontosnak tartja, hogy az iráni, észak-koreai és burmai helyzettel foglalkozó speciális informátorok tevékenységét és munkájukat támogatja. Rex Tillerson a reformoknak egyelőre határidőt nem szabott.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

EU-munkavállalás - Brit külügyminiszter: Nagy-Britannia kiléphet az EU-ból a bevándorlás szigorítása nélkül

EU-munkavállalás - Brit külügyminiszter: Nagy-Britannia kiléphet az EU-ból a bevándorlás szigorítása nélkül

A brit külügyminiszter szerint Nagy-Britanniának akár arra is fel kell készülnie, hogy kilép az Európai Unióból, ha nem sikerül egyezségre jutnia Brüsszellel az EU-bevándorlás szigorításának kérdésébe...

http://ujhazak.com