Külföldi sajtó Magyarországról

Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lap a tervezett alkotmánymódosítással kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal pénteken. A Népszabadság körül kialakult helyzetről közölt kommentárt a liberális pozsonyi Sme. A Corriera della Sera a migrációról közölt véleménycikket.Frankfurter Allgemeine ZeitungStephan Löwenstein Az elrejtett tüske című cikkében kiemelte: a gránit "meglepően puha" anyag is lehet, ezt mutatja, hogy szerzői gránitba vésett jogszabályként jellemezték az alaptörvényt, azonban Orbán Viktor már a hetedik módosítását indítja el.

Az úgynevezett új egységről szóló kijelentések a kvótareferendum érvénytelenségére tekintettel "szarkasztikus megjegyzésekre" ösztönöznek, és kívülről nehéz eldönteni, hogy "önszuggesztióról" van-e szó, vagy pedig arra irányuló kísérletről, hogy a kijelentés az "átható erő" révén általános elfogadást nyerjen.

Az alkotmánymódosítást baloldali kommentátorok "patetikus, üres dumának" tartják, de ez az értékelés tévesnek bizonyulhat; "Orbán tulajdonképpeni hadüzenete" a nemzetállam és az EU viszonyát taglaló rész, ez értelmezhető úgy, mintha a kormány "menlevelet írna magának, amely véd minden lehetséges európai beavatkozástól, például jogállamisági eljárásoktól", ennyiben a módosítás "több, mint líra".

Magyarország legolvasottabb politikai napilapjának, a Népszabadságnak a "leállítása" első, második és harmadik ránézésre is olyannak tűnik, mintha Orbán Viktor következő csapása lenne az országban működő média a miniszterelnök által még nem ellenőrzött részére - írta Választói demokráciában című cikkében a liberális szlovák lap kommentátora, Peter Schutz. Hozzátette: mindennek ellenére, negyedik ránézésre látható, hogy a Népszabadság körüli hangoskodás eltúlzott, és a történet, úgy, ahogy azt feltüntetik, nem tűnik teljesen "rendezettnek".

Még ha nyilvánvaló is, hogy a Fidesz médiaflottáját kezelők benne is vannak a játékban, a szerkesztőség és az osztrák kiadó lépései olyan hátteret sejtetnek, amelyben több érdek kereszteződik - vélekedett Peter Schutz.

A Sme kommentátora szerint nem kell a sajtószabadság húrjait pengetve hőst csinálni a Népszabadságból, már csak azért sem, mert Magyarországon a tulajdonosok akarata előtti meghajlás - a Fidesz nélkül is - már régen jóval erőteljesebb, mint bárhol a V4-es országokban. Schutz úgy véli: (a helyzetért okolható) fő bűnösök a lap volt tulajdonosai, a szocialista párt, amely az újságot megörökölte az állampárt MSZMP-től és azt pártlapnak akarta, így nem adták el külföldi befektetőknek a kilencvenes években, akkor, amikor még keresni is lehetett volna rajta.

http://korzar.sme.sk/c/20353374/vo-volebnej-demokracii.html?piano_d=1

A Corriere della Sera olasz napilapban megjelent véleménycikk szerzője, Alberto Martinelli nemzetközi politikával foglalkozó olasz egyetemi professzor szerint Magyarországot nem lehet kitenni az EU-ból, de szankcionálni lehet, mégpedig "hatékonyan", miután nem tartja tiszteletben az európai intézmények döntéseit és az unió alapvető értékeit.

Esetleges szankcióként a szerző a kohéziós források felfüggesztését említi. Hozzáteszi: nem lehet tolerálni egy "a la carte" Európát, ahol minden egyes ország kiválasztja, mi éri meg neki, nem osztva meg a néha kellemetlenséggel is járó felelősséget.

Miért csak a közös szabadpiaci vagy pénzügyi szabályok megsértéséért jár szankció, miért nem vonhatna hasonló szankciót maga után az alkotmányos garanciák és a polgári jogok megsértése? - kérdezi a cikk írója.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com