Külföldi sajtó Magyarországról

A Financial Times című londoni napilap a jogi határzár szigorításával foglalkozott egy keddi cikkében, olasz lapok a pedig a múlt szombati római EU-csúcstalálkozóval kapcsolatban írtak Magyarországról. A brit gazdasági-politikai napilap úgy fogalmazott, hogy a többi uniós tagállam a korábbi intézkedésekkel ellentétben ezúttal hallgatólagos beleegyezéssel fogadta a jogi határzárat szigorító, kedden életbe lépett magyar törvénymódosítást. A cikkben kiemelték, hogy a 14 év feletti, kísérő nélküli gyerekek őrizetben tartását is lehetővé tévő módosítással tovább szigorították a magyar menekültügyi rendszert, amely már eddig is a "legkeményebbnek" számított Európában.


A lapban azt írták, hogy a szélsőjobboldal térnyerésének idején az európai vezetők enyhítették a keményvonalas magyar bevándorláspolitikát érő bírálataikat. Eddig egyedül Svédország tiltakozott a törvény ellen, Morgan Johansson migrációügyi miniszter "egyfajta gulágok" építéséhez hasonlította az intézkedéseket. Elemzők szerint a mérsékelt bírálatok azt a felismerést tükrözik, hogy keveset lehet nyerni Orbán Viktor kormányfő nyilvános fenyegetésével, aki "azzal tudta bebetonozni a hatalmát Magyarországon, hogy a liberális elitek, a globális pénzügyi körök és az uniós bürokraták ellen harcoló józan hazafi szerepében tetszeleg" - olvasható a cikkben.


Orbán szerint viszont a reakciók új helyzetet tükröznek: míg Magyarországot 2015-ben bírálták a menekültek elleni fellépése miatt, a magyar politika mostanra követendő példává vált - írta a Financial Times. A La Repubblica című olasz balközép napilap kommentátora arról írt, hogy a római szerződések aláírásának 60. évfordulóján tartott európai uniós csúcstalálkozón leginkább a bátorság hiányzott. A lap szerint "azután, ami egy idő óta Budapesten és Varsóban történik, furcsán hatott, hogy fenntartások nélkül elfogadták Magyarország és Lengyelország miniszterelnökének aláírását a nyilatkozaton, amely dokumentum azt igazolja, hogy az unió az emberi jogokra és a jogállamra épül".


Egy másik cikkében az újság hangsúlyozza, hogy alig száradt meg a tinta a római nyilatkozaton, Európa máris megosztott a migráns kérdésben. Miközben Ausztria is nemet mond az EU-n belüli áttelepítésekre, "a magyar kényúr már elküldte világos üzenetét az uniós költségvetés újratárgyalásával kapcsolatban", amellyel a menekültek befogadását elutasító, de a brüsszeli strukturális forrásokat bőkezűen kihasználó országokra akarnak nyomást gyakorolni - írta a La Repubblica. A lap szerint Kovács Zoltán kormányszóvivő római sajtóbeszélgetésén azzal vádolta Olaszországot, hogy az áttelepítések kérdésében "megzsarolta" Magyarországot, nyomást gyakorolva a "lázadozó kelet-európai partnerekre".


Az IlSole24Ore olasz gazdasági napilap úgy látja, hogy a római nyilatkozat aláírása sem csökkentette a "törést" az EU és a "mozgásban levő" Kelet-Európa, mindenekelőtt Brüsszel és Varsó között. A cikk megjegyezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egyrészt "határozott szerepet követel Budapest számára az európai közösségben", miközben a magyar "közéletre személyes politikáját és kormányzását kényszeríti rá". A lap szerint ebből ered az euroszkeptikus nézetek terjedése, másrészt az, hogy Magyarország autoriter vezetés irányába halad.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com