Különleges ikerpár született

Ha valaki ikernek születik, az már önmagában ritkaságnak számít, azonban az angliai Bobby és Riley esete még különlegesebbnek mondható. A négyéves fiúk esete azért igazán lenyűgöző, mert a tudósok szerint egymillió ikerpár közül egy születik ilyennek, mint ők.

PAY-Bobby-and-Riley-George
A Mirror egy igazán érdekes ikerpárt mutatott be. A 22 éves Abigail Tongue és párja Richard George gyermeki 2011-ben születtek Londonban. A kicsik akkor még teljesen egyformák voltak, ám később egyre nyilvánvalóbbá váltak köztük a különbségek. Míg Bobby göndör szőkésbarna hajú és kék szemű, addig Rileynak barna haja és szeme van. De a legnagyobb eltérés kettőjük között a bőrszínük, ugyanis Bobby édesanyja fehér bőrét, míg Riley apja kreol tónusait örökölte. Ikerpárok esetében ez egy nagyon ritka genetikai csodának számít és a kutatások alapján egymillió ikerpárból mindössze egy születik ilyen különbözőnek.

 
Abigail terhessége alatt állítólag viccelődött is a pár, hogy milyen vicces lenne, ha az egyik gyerek olyan lenne, mint az anyja, másik pedig az édesapja sötét bőrét örökölné. Arra egyikük sem gondolt, hogy ez tényleg be fog következni. „Teljesen egyformák voltak, amikor hazahoztuk őket a kórházból. Meg voltam győződve róla, hogy mindketten a kettőnk bőrszínének keverékét örökölték.” – mesélte Abigail. „Később alig tudtam elhinni, hogy két különböző bőrszínű babánk van. Véleményem szerint ez egy csoda, de ha nem is az, megszokottnak semmiképpen sem mondható. Nagyon büszkék vagyunk a totálisan eltérő fiainkra. Már az is ritkaság, ha valakinek ikrei vannak, de ha valakinek ennyire másként néznek ki az ikrei, az már tényleg igazi különlegesség.” – folytatta a fiatal anyuka.

pay-riley-and-bobby-with-parents-abigail-tongue-and-richard-george-1436084004
A fiatal pár büszke gyermekeire, de saját bevallásuk szerint a jelenségnek árnyoldalai is vannak. Arról panaszkodtak, hogy az ismeretségi körükben is akadtak olyanok, akik megkérdőjelezték, hogy ugyan attól az apától fogantak-e a gyerekek. Ez gyakran okoz kínos perceket nekik, hiszen egyikük sem szeretné bizonygatni az igazát. „Kellemetlen minden olyan szituáció, amikor azzal gyanúsítanak, hogy viszonyom volt a párom mellett. Richard számára is felkavaró lehet, amikor az emberek kétségbe vonják, hogy a fiai valóban az övék e.” – tette hozzá Abigail.

pay-bobby-and-riley-george-2-1436083964

A szülők már előre tartanak tőle, hogy mi lesz, amikor fiaik iskolába mennek, ugyanis véleményük szerint a gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni egymással. Emiatt már most attól rettegnek, mi lesz ha gúnyt űznek ikerfiaikból. „Nem szeretném, ha állandóan rólunk (a szüleikről) kérdezgetnék a fiaimat és azt sem, hogy kegyetlen tréfák áldozataivá váljanak. Éppen ezért, ha elég idősek lesznek hozzá, le is fogunk ülni velük beszélgetni, hogy elmagyarázzuk nekik, mitől ennyire különlegesek.” – tette hozzá az anyuka..

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com