Kutató: ma már nagyobb az esélye, hogy Görögország kiesik az eurózónából

Nagyobb esélye van ma már annak, hogy Görögország kikerül az eurózónából. A felek egyszerűen elbeszélnek egymás mellett, az idő pedig telik - mondta Rácz Margit, a Magyar Tudományos Akadémia KRTK Világgazdasági Intézetének főmunkatársa hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Látható, hogy Görögország az időre játszik, és a csodát várja. Azt kérik a hitelezők, hogy olyan reformokat léptessen életbe, amelyek fenntarthatóvá teszik a költségvetést. A történet arról szól, hogy aki ennyire eladósodik, az olyan adósságszorításba kerül, amely nem enged meg nagyvonalú életszínvonal-politikát - hangsúlyozta a kutató.

eurózóna

A görögök vagy vállalják a nagyon erős reformokat, vagy államcsőd következik be és Görögország "kipörög" az eurozónából.

A gazdasági és monetáris integrációból, azaz az eurózónából való távozásnak még nincs jogi szabályzata, ez most fog megszületni. A törlesztési csődön keresztül -, amikor az IMF-nek nem fizet és semmilyen módon nem jut euróhoz - Görögország nem az unióból fog kiesni, hanem egy pénzügyi folyamaton keresztül önmagát "kijátsza" az euróövezetből. Ennek jogi háttere egyelőre nincs, de meg fogják teremteni - mondta Rácz Margit.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com