Kutyaként bántak egy daganatos nővel a kórházban

Egy súlyos beteg nő azt állítja, hogy a dublini klinikán úgy bántak vele, mint egy kutyával.


72 órára teljesen megfeledkeztek róla, 3 napig egy raktárba zárva volt étlen-szomjan.

98007

A 27 éves Charlene Lynch a szörnyű történetet a Mirror c. lapnak mesélte el. A nő második stádiumú rákos megbetegedésben szenved, és egy sürgősségi műtét miatt ment be a kórházba.

PAY-MAIN-Charlene-Lynch

Bár a gyerekét egyedül nevelő anyát először megfelelően ellátták, ezután viszont nem egy lábadozó osztályra került, hanem egy szekrénybe zárták – számolt be róla a lap.

PAY-Charlene-Lynch Ezt látta az ágyából fekve

Az asszony elmondta, hogy a klinika túlzsúfolt volt, a dolgozók pedig leterheltek. A műtét után először kitolták a folyosóra, de utána belökték egy apró, raktárnak használt kis szobába, ahol egy függönyt dobtak oda neki takaró helyett. Aztán pedig 3 napig teljesen levegőnek nézték, sem enni, sem inni nem kapott.

PAY-Charlene-Lynch (2) Ezt adták neki takaró helyett

Úgy éreztem magam, mint egy kivert kutya. Olyan volt, mintha mocsok, szemét lennék. Iszonyatos fájdalmaim voltak, de úgy bántak velem, mintha semmi nem lennék. Senkit nem érdekelt, hogy súlyos beteg vagyok. Egyszerűen felém se néztek, mert szinte nem is tudták, hogy ott vagyok, annak ellenére, hogy folyton ki-be járkáltak. Nem voltak hajlandóak meghallani, mikor kértem őket, hogy adjanak innom” – mesélte borzasztó kórházi élményét az asszony.

PAY-Charlene-Lynch (1)

3 nap szenvedés után valaki megsajnálta és átkerült egy rendes osztályra, ahonnan később hazaengedték. A nő elhatározta, hogy a nyilvánossághoz fordul és elmondja a vele történteket.

A kórház szóvivője eddig csak így reagált: „A pácienseknek néha böjtölniük kell műtét után."

Forrás: borsonline

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com