Lavrov a vallásüldözés elleni nyilatkozatok elfogadását sürgette az EBESZ-től

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A kereszténygyűlölet és az iszlámgyűlölet elleni küzdelemről szóló nyilatkozatok elfogadását sürgette az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől (EBESZ) Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy keddi moszkvai húsvéti fogadáson.Lavrov szerint a káoszba süllyedt Közel-Kelet és Észak-Afrika a terror és illegális migránsok exportőrévé vált. Rámutatott, hogy a térség destabilizálódása az ott élő keresztényeket sújtotta, akik "lényegében népirtásnak vannak kitéve a szélsőségesek részéről". Mint mondta, Egyiptomban a vallásközi viszály felszításának szándékával követtek el "cinikus bűncselekményeket" a koptok ellen a keresztény ünnepen. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet az orosz pátriárka és a pápa közös közleményének aktualitására, amelyben az egyházfők erőfeszítéseket sürgettek a közel-keleti keresztények tömeges elvándorlásának megállítására.

Emlékeztetett rá, hogy ennek a célnak az elérése érdekében a Független Államok Közösségének (FÁK) külügyminiszterei április 7-én Taskentben közös közleményben foglaltak állást a keresztények és a muszlimok diszkriminációja ellen. "Reméljük, hogy ez a határozat ösztönözni fogja majd az EBESZ-t, amely még 2014-ben úgy határozott, hogy külön nyilatkozatot dolgoz ki a kereszténygyűlölet és külön nyilatkozatot az iszlámgyűlölet elleni küzdelemről. Ezt a kötelezettségét mindeddig nem teljesítette" - mondta Lavrov.


Az orosz diplomácia vezetője Moszkva "komoly nyugtalanságának" adott hangot amiatt, hogy Európában keresztény templomokat bontanak le vagy alakítanak át. Kifogásolta, hogy "országok egy szűk csoportja messianisztikus megszállottsággal" igyekszik másokra "álliberális értékeket" ráerőltetni, és az "abszurditásig" kiterjeszteni a tolerancia fogalmát.


"Európában lényegében a saját keresztény gyökerek megtagadása figyelhető meg" - fogalmazott Lavrov, hozzátéve hogy a templomok átalakítása "kolosszális kárt okoz az emberek erkölcsi egészségének". Hangot adott meggyőződésének, miszerint "aki elhanyagolja keresztény gyökereit, az aligha képes tisztelni más vallások híveinek érzelmeit".


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com