Lengyel lapok: kockázatos a döntés, de növekedhet Varsó jelentősége az EU-ban

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A brit népszavazáson hozott döntés számos kockázattal jár Lengyelország számára, mely több szempontból szövetségest látott Londonban - állapította meg a Rzeczpospolita című jobbközép, független napilap szombati kommentárjában.brexitA cikk szerzője, Michal Szuldrzynski szerint mindazonáltal a Brexit után a mainál nagyobb lehet Lengyelország jelentősége az Európai Unióban, amennyiben Varsó aktívan bekapcsolódik az EU jövőjéről szóló vitába. Nem kizárt az a forgatókönyv, hogy az EU az euróövezetre csökkenti a tagállamok körét, ezért Varsónak jeleznie kellene: kész az euró bevezetésére. Amennyiben a kormány nem így dönt, mindent meg kell tennie, hogy Lengyelország mégis bekerüljön az unió "kemény magjába" - véli a napilap kommentátora.

A WSieci című konzervatív hetilap kommentátora úgy vélekedett, Varsó elveszíti szövetségesét "az uniós szklerózis elleni harcban", a tagállamok között megindul a küzdelem a befolyásért, a súlypont még jobban Párizs és Berlin felé tolódik el. Lukasz Warzecha szerint "az apokaliptikus forgatókönyvek mégsem válnak be", London elrendezi az EU-val való viszonyát, bár pesszimista forgatókönyv szerint "az euroföderalisták megpróbálják keresztülvinni beteges ötleteiket".

Varsó a Brexit után átvehetné London eddigi szerepét, kiállva "a rugalmas, az állampolgárokat meghallgató, bürokráciamentes" EU mellett - állapította meg a kommentátor.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Kecskéi között riszáló boldog farmerből internetes híresség lett – videó

Kecskéi között riszáló boldog farmerből internetes híresség lett – videó

A táncra perdülő gazda egész jó kis rögtönzött előadással lepte meg kecskéit és magát.

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

A bécsi Westbahnhof pályaudvaron szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a migránsok miatt.

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Az ANSA rossz hírrel szolgált a Franciaországból hazatartó magyar gimnazistákat szállító buszbalesetről

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Felháborító okok miatt deportálják a valódi keresztény menekülteket Németországból vissza hazájukba.

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Obama leköszönésében kiválasztotta az egyik legközveszélyesebb terroristát kegyelem gyanánt.

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.


Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartón landolt az őrült motoros, aki hátulról csapódott egy siető autóba egy sztrádán.

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Két nap alatt aszfaltozták le az 5 kilométeres szakaszt Ausztráliában.

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A déli határvidéken a gazdák bárányait, kecskéit viszik el a migránsok a húsa miatt!

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

A 34 éves nőt a migráns azért lökte a sínekre, mert nem hagyta magát kirabolni.

http://ujhazak.com