A lengyel kormányfő a főügyészséghez fordult egy újabban hangfelvétel miatt

A Donald Tusk miniszterelnöksége idején lehallgatott, hétfőn közzétett hangfelvétel valódiságának vizsgálatát kérte a lengyel főügyésztől Beata Szydlo kormányfő. Az újabban kiszivárgott anyag a szólásszabadságot sértő esetleges nyomásgyakorlás gyanúját veti fel.

Szydlo egy sajtóértekezleten tért ki a témára azt követően, hogy hétfőn a DoRzeczy lengyel konzervatív hetilap oknyomozó újságírója, Cezary Gmyz ismertetette a felvételt, és a 2014 júniusában kitört, azóta több lengyel politikus leváltását eredményező lehallgatási botránnyal hozta ezt összefüggésbe.

_86298635_polszydlonewap

Az eddig ismeretlen hanganyagban a volt kormányfő és az Európai Tanács jelenlegi elnöke, Donald Tusk egykori szóvivője, Pawel Gras a tavaly elhunyt lengyel oligarchával, Jan Kulczykkal beszélget. Gmyz 2014 áprilisára teszi a találkozót, amely során Gras állítólag arra panaszkodott Kulczyknak, hogy a Fakt nevű, az Axel Springer német óriáscég tulajdonában lévő bulvárlap lengyel szerkesztőségének főnöke, Grzegorz Jankowski részrehajló az akkor ellenzékben lévő Jog és Igazságosság iránt, rendszeresen támadja a Tusk-kormányt és magát a miniszterelnököt is.

A hanganyag szerint Gras elmondta: hiába próbálták Angela Merkel német kancellár környezetén keresztül elérni a német cégnél a kívánt változásokat. Kulczyk erre azt ajánlotta fel, hogy közbenjár az Axel Springer tulajdonosának özvegyénél.

A DoRzeczy arra is emlékeztet: a beszélgetés után hat héttel Jankowskit valóban le is váltották főszerkesztői posztjáról, később a lapnál további személycserék is történtek.

Beata Szydlo úgy kommentálta a DoRzeczy által közölt információkat: amennyiben ezek valódinak bizonyulnak, el kell gondolkodni azon, hogy akik ily módon érvényesítették különféle érdekeiket, most milyen erkölcsi alapon kiabálnak, hogy Lengyelországban nincs demokrácia."

Zbigniew Ziobro főügyész és igazságügyi miniszter - aki Szydlóval együtt lépett fel a sajtóértekezleten - elmondta: a közzétett anyag áttanulmányozása után megfontolja az ügyet. Nem zárta ki azt sem, hogy önálló nyomozást indít "azon hatalmi túlkapások ügyében", amelyek során az előző kormány idején "megfélemlítették az újságírókat", többek között a lehallgatási botrányt kiváltó anyagokat közlő Wprost jobbközép hetilap szerkesztőit.

A lehallgatási botrány miatt az előző kormány idején indított eljárások során az ügyészség az összes érintett köztisztviselőről megállapította, hogy nem lépték túl hatáskörüket. Az ügyészségi nyomozás azóta is csak a hangfelvételek keletkezésének körülményeire irányult.

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com