Gauck: Wladyslaw Bartoszewski személyében a múlt század tanúját búcsúztatjuk

Wladyslaw Bartoszewski személyében az európaiak a múlt század tanúját búcsúztatják, aki a kontinens két diktatúráját átélve sem adta fel magát – mondta Joachim Gauck német államfő hétfőn a varsói székesegyházban a múlt héten elhunyt lengyel politikus gyászmiséjén.

A volt lengyel külügyminiszterért, egykori auschwitzi fogolyért hétfő délben bemutatott gyászmise az állami temetés része volt, ezt követően a politikust örök nyugalomra helyezték a lengyel nemzeti sírkert szerepét betöltő varsói Powazki temetőben.

kö

A gyászszertartáson Bronislaw Komorowski lengyel elnök, Ewa Kopacz miniszterelnök, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Mose Arensz volt izraeli külügyminiszter is részt vett.

A Kazimierz Nycz varsói érsek által bemutatott gyászmisén Joachim Gauck - utalva Bartoszewskinak a lengyel-német párbeszédben vállalt szerepére - elmondta: olyan embert búcsúztat, aki „nem vonakodott kezet nyújtani” a németeknek akkor, amikor „ezt egyik országban sem nézték jó szemmel”.

A német államfő hangsúlyozta: kereszténységének köszönhetően Bartoszewski a huszadik század legnehezebb éveiben is megőrizte „az önálló gondolkodást és cselekvőképességet”.

Bronislaw Komorowski búcsúztató beszéde többek között Bartoszewskinak a lengyel-zsidó párbeszédben betöltött szerepét emelte ki, valamint azt, hogy a holokauszt idejére vonatkozóan a lengyel-zsidó kapcsolatok „bonyolult igazságát” tudta a világgal ismertetni.

Donald Tusk és Ewa Kopacz személyes hangvételű megemlékezésekkel búcsúztatták a politikust, aki április 24-én, 93 éves korában hunyt el Varsóban.

Az 1922-ben született Bartoszewski a második világháború idején a német megszállók ellen küzdő, földalatti Honi Hadsereg katonája, 1940-41-ben pedig az auschwitzi koncentrációs tábor foglya volt. Onnan szabadulva társalapítója lett az üldözött zsidókat segítő Zegota segélyszervezetnek. Részt vett az 1944-es varsói felkelésben.

A kommunista rendszer idején az 50-es években hat és fél évre bebörtönözték, az 1980-es hadiállapot alatt több hónapra internálták. Később egyebek között a Szabad Európa Rádió munkatársa, a "repülő egyetemek" egyik tanára volt.

ko1

A rendszerváltás után 1990-95 között hazája bécsi nagykövete, szenátor, majd kétszer külügyminiszter volt.

Még 86 évesen is vállalt politikai szerepet: 2007-ben Donald Tusk miniszterelnök kormányában a nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár lett, ezen a poszton volt Ewa Kopacz miniszterelnöksége alatt is - egészen a halála napjáig.

MTI

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com