Illegális bevándorlás – Lengyelország nem egyezik bele a menekültelosztási kvótákba

Lengyelország nem egyezik bele a kötelező menekültelosztási kvótákba, nem mond le saját migrációs politikájáról – idézi a Rzeczpospolita lengyel napilap keddi kiadása Rafal Trzaskowski külügyminiszter-helyettest, aki a menekültválság egyik megoldásaként a gazdasági bevándorlók hazaküldését javasolja.

Az európai uniós ügyekért felelős államtitkárt idéző írás a hétfőn Berlinben megtartott német-francia megbeszélésekre vonatkozik, amelyek során Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök ismételten követelte egy egységes európai menekültügyi rendszer kidolgozását, és ezt az EU-n belüli határok szabad átjárhatóságát biztosító schengeni rendszer további fenntarthatóságával is összefüggésbe hozták.

Download (2)

Trzaskowski az önkéntes alapú menekültbefogadás jelenlegi uniós gyakorlata mellett foglalt állást. Azt mondta a Rzeczpospolitának: Lengyelország a menekültválsággal foglalkozó júliusi brüsszeli EU-csúcstalálkozón önkéntesen kétezer közép-keleti és észak-afrikai menekült befogadását vállalta, így „szolidárisan és lehetőségeihez mérten” cselekedett.

Mivel a keleti határára jelenleg fokozott migrációs nyomás nehezedik, Lengyelországtól „aligha lehet nagyobb erőfeszítést követelni” – jelentette ki Trzaskowski, aki ezzel vélhetően az ukrán válságra, valamint a volt Szovjetunió ázsiai utódállamaiba deportált lengyelek hazatelepítésre váró utódaira utalt.

A lengyel politikus rámutatott: az EU Tanácsa júliusban programot fogadott el az erősödő menekülthullám kezelésére.

„Ennek életbe lépése előtt nincs értelme újabb megoldások erőltetésének” – jelentette ki. Trzaskowski szerint az Európai Uniónak a menekültválság jelenlegi fázisában „világosan meg kell különböztetnie a gazdasági bevándorlókat és a menekülteket”, az előbbieket származási országukba kell visszaküldeni.

Trzaskowski emellett fontosnak tartaná az embercsempész bűnbandák elleni harcot, valamint - a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országokban - az uniós szervek közreműködésével létrehozandó, a menedékkérők azonosítását és regisztrálását végző központok, az úgynevezett hotspotok létesítését.

MTI

Hozzászólások


Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...


Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

Ferenc pápa jótékonysági célokra szánja egyik kocsiját

Ferenc pápa jótékonysági célokra szánja egyik kocsiját

Jótékonysági célokra szánja Ferenc pápa azon kocsik egyikét, amelyeket lengyelországi zarándoklata során használ; a K1 POPE rendszámú Volkswagen Golf eladásából származó bevételt többek között a szíri...

Robbanóanyag birtoklásáért letartóztattak Lódzban egy iraki állampolgárt (2. rész)

Robbanóanyag birtoklásáért letartóztattak Lódzban egy iraki állampolgárt (2. rész)

Robbanóanyag birtoklása miatt letartóztattak egy iraki állampolgárt a közép-lengyelországi Lódzban, egy nappal a krakkói katolikus Ifjúsági Világtalálkozó hivatalos megnyitása előtt - jelentette hétfő...

http://ujhazak.com