Lengyel miniszter: rossz emlékeket idéz a német uniós biztos kijelentése

A lengyelekben a lehető legrosszabb képzettársításokat idézi fel, ha egy német politikus Lengyelország felügyelet alá helyezését sürgeti - fejtette ki Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter abban a szombat este közzétett nyílt levélben, melyet Günther Oettinger német uniós biztosnak címzett.

Ziobro a több lengyelországi hírportálon közzétett levelében a digitális gazdaságért és társadalomért felelős EU-biztos által a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német lapnak január elején adott interjúra reagált.

231cf23257d49bed2130a4a5f258bb70,640,0,0,0

Oettinger az interjúban a jogállamiság megőrzésére szolgáló mechanizmus elindítására és Varsó felügyelet alá helyezésére sürgette az Európai Uniót, többek között a lengyel médiatörvény akkor tervezett módosítása miatt. A kis médiatörvénynek nevezett módosítás közben hatályba is lépett.

"Egy lengyel tiszt unokája vagyok, aki a második világháború alatt a földalatti Honi Hadseregben a +német felügyelet+ ellen harcolt" - áll Ziobro levelében, melyben a politikus "nagyobb visszafogottságot és objektivizmust" kér Oettingertől.

Ziobro felháborodását fejezi ki, hogy a német biztos nem reagált, amikor a német média több napon keresztül nem tudósított a szilveszter éjszakáján több német városban elkövetett szexuális támadásokról. "A német média ezzel kapcsolatos cenzúrázása megdöbbentette a világ közvéleményét" - írja a lengyel politikus, hozzátéve, hogy hiába várta Oettinger határozott reakcióját a tájékoztatás jogának "ilyen kirívó megsértésére".

"Azon keserű következtetésre jutottam, hogy Ön számára könnyebb más országokról, az ottani sajtószabadság fiktív veszélyeztetettségéről beszélni ahelyett, hogy saját hazájában fennálló cenzúrát bírálja" - szögezi le a lengyel miniszter.

A levélben a politikus több olyan esetet sorol fel, amikor szerinte az előző kabinet, a Polgári Platform (PO) kormánya a szólásszabadságot sértette. "Biztos úr, Ön hol volt akkor?" - kérdezi Ziobro Oettingertől, aki korábban is az Európai Bizottság tagja volt.

Ziobro kilátásba helyezi: a lengyel parlament a következő hónapokban egy átfogó médiatörvényt dolgoz ki,a mely "demokratikusabb megoldásokat" tartalmaz majd, mint a Németországban érvényes jogszabály. A lengyel politikus ezzel kapcsolatban rámutatott: Németországban a közmédia regionális csatornáinak vezetését a tartományi kormányok nevezik ki.

A lengyel politikus utalt arra: Lengyelországban a "kis médiatörvényt" követő átfogó reform keretében az átmenetileg a kincstárügyi tárcának alárendelt médiát közhasznú állami társaságokként működő "nemzeti médiává" alakítanák át, amelynek tevékenységét egy új testület, a Nemzeti Médiatanács felügyelné.

A lengyel médiareform az egyes uniós tisztségviselők, az Európa Tanács, valamint a nemzetközi újságírószervezetek éles tiltakozását váltotta ki. Az Európai Bizottság a biztosok következő tanácskozásán, január 13-án tart vitát a jogállamiság általános lengyelországi helyzetéről, ezen belül a médiareformról.

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com