Nagyobb lehet a részvételi arány a lengyel elnökválasztás második fordulójában mint az elsőben

A szavazásra jogosultak 17,4 százaléka élt választójogával vasárnap délig a lengyelországi elnökválasztás második fordulójában - közölte a lengyel országos választási bizottság (PKW).

választásA május 10-i első fordulóban délig 14,61 százalékos volt a részvételi arány.

Az első fordulóban a rendszerváltás utáni lengyelországi választások történetében a legkevesebben, a választásra jogosultak 48,96 százaléka járult az urnák elé.

Elemzők azt feltételezik, hogy a második fordulóban valamivel nagyobb lesz a részvételi arány, tekintettel az utóbbi napok intenzív kampányára, az erőteljes társadalmi mobilizációra. A részvételi arány nincs hatással a választás érvényességére.

A szavazóhelyiségek reggel 7 órától este 9 óráig tartanak nyitva. A szavazáson a PKW vasárnap déli közlése szerint mintegy 29,9 millió választásra jogosult vehet részt, közülük körülbelül 192 ezren külföldön voksolnak. Az idei elnökválasztáson első ízben levélben is lehet szavazni, erre a lehetőségre a második forduló előtt 57,5 ezren regisztráltak.

Az első fordulóban egyetlen jelölt sem szerezte meg a voksok abszolút többségét. A legjobb - 34,76 százalékos - eredményt Andrzej Duda érte el, aki a fő ellenzéki párt, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje. A kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) támogatásával induló Bronislaw Komorowski a voksok 33,77 százalékát kapta.

A második forduló győztese az a jelölt lesz, aki az érvényes szavazatok több mint felét megkapja. A felmérési eredmények szerint a két jelölt támogatottsága nagyjából azonos.

A tervek szerint az esti zárás pillanatában a közszolgálati TVP, valamint a hírtelevíziók exit poll-eredményeket közölnek. A szavazatszámláláson alapuló eredményeket az országos választási bizottság hétfő estére vagy keddre ígérte.

Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen elnökválasztást. Második fordulót akkor rendeznek, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a szavazatok több mint felét. A lengyelek 1989 óta öt alkalommal választottak elnököt, második fordulót eddig négyszer kellett tartani.

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com