• -4 ℃ / 5 ℃

Waszczykowski: Lengyelország ellenzi az Európai Unió állandó határőrizeti szervének létrehozását

Lengyelország ellenzi az Európai Unió állandó határőrizeti szervének létrehozását - közölte Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter vasárnap este az RMF FM lengyel rádióval, "nem demokratikusnak" nevezve az Európai Bizottság által előterjesztendő tervet.

A múlt hét végén a lengyel sajtóba is kiszivárgott hírek szerint az Európai Bizottság a varsói székhelyű Frontex európai határőrizeti ügynökség átalakítási tervét fogja előterjeszteni, melynek értelmében az eddigi rendszer helyett egy állandó part- és határőrizeti szervet hoznának létre.

Witold_Waszczykowski576x356

Ennek jogában állna átvenni az Európai Unió külső határainak őrizetét, akkor is, ha valamely tagállam kormánya azt ellenzi. A brüsszeli bizottság jogköre lenne a határőrizeti egység telepítése egy adott határszakaszra, az új határrendészeti alakulat és parti őrség igazgatási testületének ajánlása alapján. A szerv az előterjesztők szerint a Schengen megvédését és erősítését szolgálná.

Az RMF FM-nek nyilatkozó Waszczykowski úgy értékelte: az új határőrizeti szerv "önkényesen döntene lépéseiről, az adott tagállamra való tekintet nélkül". Varsó ellenzi az olyan testületek és intézmények létrehozását, melyek "nem egy szélesebb európai képviseletén alapulnak" - szögezte le Waszczykowski, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság előterjesztése "azon ötletek egyike, melyek ellen Lengyelország tiltakozni fog".

A 300 Politika lengyel hírportál az euobserver.com uniós hírportálra hivatkozva megírta: az Európai Bizottság várhatóan kedden, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén terjeszti elő javaslatát, melyet Németország és Franciaország támogat.

MTI

Hozzászólások


Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...


Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

Ferenc pápa jótékonysági célokra szánja egyik kocsiját

Ferenc pápa jótékonysági célokra szánja egyik kocsiját

Jótékonysági célokra szánja Ferenc pápa azon kocsik egyikét, amelyeket lengyelországi zarándoklata során használ; a K1 POPE rendszámú Volkswagen Golf eladásából származó bevételt többek között a szíri...

Robbanóanyag birtoklásáért letartóztattak Lódzban egy iraki állampolgárt (2. rész)

Robbanóanyag birtoklásáért letartóztattak Lódzban egy iraki állampolgárt (2. rész)

Robbanóanyag birtoklása miatt letartóztattak egy iraki állampolgárt a közép-lengyelországi Lódzban, egy nappal a krakkói katolikus Ifjúsági Világtalálkozó hivatalos megnyitása előtt - jelentette hétfő...

http://ujhazak.com