Zsirinovszkij az Oroszország elleni szankciók kapcsán Európát fenyegette

Egész Európát megfenyegette Vlagyimir Zsirinovszkij, a szélsőjobboldali, ultranacionalista orosz Liberális Demokrata Párt vezetője és egyben az orosz parlamenti alsóház, a duma alelnöke a TVN24 lengyel hírtelevízió vasárnapi beszámolója szerint.

zsirinovszkijZsirinovszkij több televíziós stáb kamerái előtt nyilatkozott arról, hogy fiával együtt rákerült az EU-tagállamok területére történő beutazási tilalommal, illetve ottani bankbetéteik befagyasztásával sújtott személyek listájára. A politikus a célokkal ellentétes hatásúnak minősítette az újabb uniós szankciókat. Mint mondta, Oroszország ettől csak "haragosabb és keményebb" lesz.

"Olyan balhét keltünk, a La Manche-csatorna partján is, hogy nem lesz nyugtotok a 21. század közepéig" - nyilatkozta a populista kijelentéseiről ismert Zsirinovszkij, hozzátéve, hogy a maga részéről örül a "rothadó Európába" való beutazási tilalomnak.

A szélsőséges politikus azzal vádolta meg Európát, hogy konfliktusokat kelt Oroszországgal. Az ottani piac megszerzése miatt először az 1917-es októberi forradalmat készítette elő, utána a Szovjetuniót buktatta meg. "Most pedig tönkreteszitek ezt a piacot" - folytatta, s egyebek között Oroszország feletti repülési tilalommal fenyegetőzött.

A TVN24 újságírójának láttán Zsirinovszkij hosszabb fejtegetésbe kezdett Lengyelországról, melyet a második világháború fő kiváltójának minősített.

„A lengyel politika nélkül nem lenne hitleri Németország” - tette hozzá. A szankciókkal kapcsolatban azt mondta az orosz politikus, hogy Lengyelország lesz azoknak a legnagyobb vesztese. Egyben azt tanácsolta, az ország lépjen ki az Európai Unióból és a NATO-ból, csatlakozzon Oroszországhoz és az orosz nyelvet tegye második hivatalos nyelvévé. Zsirinovszkij azzal fenyegette meg Lengyelországot, hogy a „nagy háború” kitörése esetén semmi sem marad belőle, mert azon országok egyike, ahol – mint mondta – NATO-támaszpontok vannak.

- Teljesen elégetjük ezeket az országokat - mondta, a balti országokat is megemlítve. Mindenesetre megnyugtatóan hozzátette: „szeretjük Lengyelországot, nem kívánjuk vesztét”.

Zsirinovszkij már augusztus közepén is hasonlóképpen nyilatkozott Lengyelországról a Rosszija 24 orosz állami hírtelevíziónak, azt mondván, hogy ha kitörne egy háborús konfliktus Oroszország és a nyugati országok között, Lengyelországot és a balti államokat Oroszország lesöpörné a Föld színéről.

A lengyel hírelemzők többsége ezt akkor provokációnak minősítette, ugyanakkor a sajtó felhívta a figyelmet arra, hogy Zsirinovszkij politikailag kényes esetekben időnként a Kreml nem hivatalos szócsöve. http://www.tvn24.pl/wiadomosci-ze-swiata,2/zyrinowski-kocham-polske-ale-w-przypadku-wojny-nic-z-niej-nie-zostanie,467963.html

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com