Leomlott az erdélyi Szászveresmart középkori műemléktemplomának tornya

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Péntek este leomlott a Brassó megyei Szászveresmart (Rotbav) középkori műemléktemplomának tornya - közölte szombaton internetes oldalán a Monitorul Express Brassó megyei napilap.meuemA Brassótól 24 kilométerre levő szász erődtemplom tornya és a templomhajó egy része péntek este kilenc órakor omlott össze. Helyi lakosok elmondása szerint a toronyóra a kilenc helyett csak kétszer kondította meg a harangot, a harmadik kondítás helyett az óriási robaj hallatszott.

A közvetlenül az E60-as európai út mellett álló erődtemplom a mintegy negyven méter magas tornyával jellegzetes látványosság volt a Brassóba utazó autósok számára. A Monitorul Express beszámolója és képriportja szerint a torony az erőd belső udvara felé dőlt el, romjai a várfalakon belül maradtak.

A katasztrófavédelem illetékese a brassói lapnak elmondta: az omlásnak nincsenek áldozatai. A katasztrófavédelem szombaton azt vizsgálta, hogy omlásveszély fenyegeti-e az épület megmaradt részeit. A szászveresmarti templom egyike a legrégebbi barcasági szász templomoknak.

Építése 1250-ben kezdődött. A templomot a 15. században erősítették meg és vették körül erődfallal. A templomtornyot lőrései és látványos szuroköntő nyílásai tették alkalmassá a védelmi feladatokra.

http://www.monitorulexpres.ro/?mod=monitorulexpres&p=ultora_local&s_id=155421

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com