Leszedik a kereszteket Norvégiában, hogy ne sértsék meg a muszlim menekülteket

Döbbenetes dolgot kért a norvég bevándorlási hivatal, amely azt javasolja, hogy a menekülteket elszállásoló egyházi intézmények vegyék le a kereszteket.


Pontosabban a migránsok szállását vallásilag tegyék semlegessé. 

A legtöbb helyen már levették a kereszteket a falról, ha a padló mintázatán volt, akkor pedig letakarták azt szőnyeggel. Azért, hogy ne sértsék meg a muszlim menekülteket - írja a Local.no lap.

norvegia_kereszt

Azonban volt olyan közösség, amely a kérést elutasította. A Troens Bevis például nem hajlandó az intézmény közepén lévő keresztet eltüntetni.

 „E köré építettük a templomunkat, ezt eltüntetni olyan lenni, mint leszedni a rózsát a norvég Munkáspárt logójából” –közölte Rune Edvardsen, aki ettől még örömmel fogadja a menekülteket. Ezért a szobák faláról már le is vették a keresztény szimbólumokat.

26883b800091a528d7870e6b24fd52b23de4050614538ca7d5e25af9ee6323c3

A bevándorlási hivatal sok támadást kapott az ügy miatt. A szervezet azzal próbálta meg védeni magát, hogy a javaslatuk nem a kereszténység támadására irányul, hanem minden vallási szimbólumra érvényes.

A Dagen nevű újság szerkesztője Vebjørn Selbekk szerint viszont nonszensz, a bevándorlási hivatal által kiadott szabályozás.

Forrás: propeller

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com