Magát hibáztatja az apa, akinek a gyereke beleivott a sütőtisztítóba

Egy apának egész életében bűntudata lesz, mert egy pillanatra nem figyelt oda a kisfiára.


Ennyi is pont elég volt, hogy megtörténjen a baj, a kicsi ugyanis beleivott a sütőtisztítóba.

A baleset akkor történt, amikor az apa a sütőt tisztította, és néhány másodpercre elfordult, hogy a grillt lesúrolja.

Ekkor hallotta meg a fájdalmas sikolyt a kisfiától, aki beleivott a vegyszerbe. Eliham Mole azonnal fulladozni kezdett, az apa pedig látta, hogy az arcát lemarta valami, ekkor jött rá, hogy mit csinált a kicsi.

A férfi rögtön hívta a mentőket, a kórházban pedig meg kellett nyitni a kicsi légutait, majd ezután az intenzív osztályra vitték Elihamot.

71133_sutotisztitobaivott2-640c

A gyereknek a szertől az arcán első, a mellkasán másodfokú égési sérülések keletkeztek, a légcsövét pedig kimarta a veszélyes anyag, amitől akut veseelégtelenséget kapott.

"Ez volt a legrosszabb nap az életemben. Olyan sok fájdalmat okoztam a fiamnak. Sokkot kaptam, hogy bekövetkezett az, ami minden szülő rémálma" – mondta el az apa a Daily Mailnek. – Természetesen hibáztatom magamat, és azért is osztottam meg a történetünket, hogy az emberek megtudják, mennyire veszélyesek a közönséges háztartási termékek.

71134_sutotisztito3-640c

"Szerencsére a kisfiam azóta már szépen javul, már elkezdhetünk szilárdabb élelmiszereket adni neki. Bármennyire is gyorsan és szépen gyógyul, egész életemben bűntudatom lesz" – közölte az apa.

Forrás: kiskegyed

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com