Marine Le Pen megnevezte miniszterelnök-jelöltjét

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: A május 7-i francia elnökválasztás szuverenista jelöltje, Marine Le Pen szombaton bejelentette, hogy megválasztása esetén Nicolas Dupont-Aignant, az egyik kisebb szuverenista párt elnökét nevezi ki miniszterelnöknek. Ez az első alkalom, hogy egy francia politikai párt választási szövetséget kötött a radikális jobboldali Nemzeti Fronttal, amely 45 évvel ezelőtti alapítása óta minden politikai nyitást elutasított. Marine Le Pen az 56 éves Dupont-Aignan által képviselt "őszinte patriotizmussal és a közös programmal" magyarázta a választást.

Dupont-Aignan tíz évvel ezelőtt lépett ki a legnagyobb francia ellenzéki pártból, a jobbközép Köztársaságiak elődpártjából, és Debout la France (Talpra Franciaország) néven saját pártot alapított, amelynek élén indult az elnökválasztás első fordulójában, ahol a választók 4,7 százaléka támogatta. "Történelmi nap a mai, miután Franciaország érdekeit a saját érdekeink és a pártjaink érdekei fölé helyeztük" - mondta Le Pennel közösen tartott párizsi sajtótájékoztatóján Nicolas Dupont-Aignan, aki jelezte, hogy a pártja továbbra is "teljesen független" marad, s a júniusi nemzetgyűlési választásokon mind az 577 képviselői helyre önálló jelöltet indít.


A két politikus mostantól közös kampányt folytat a május 7-i második fordulóig. Dupont-Aignan politikai pártjának négy alelnökéből három lemondott a Nemzeti Fronttal kötött szövetség bejelentését követően, és spontán tüntetés kezdődött Dupont-Aignan ellen abban a Párizshoz közeli kisvárosban, Yerres-ben, amelynek a szuverenista politikus 12 éve a polgármestere. A helyiek értetlenségüknek adtak hangot a polgármesterük döntése miatt.


A Le Pen és Dupont-Aignan közötti hatpontos, "Köztársasági és patrióta szövetség" nevet viselő kormányzati megállapodás tervének újdonsága a Nemzeti Front programjához képest, hogy már nem tekinti elengedhetetlennek a gazdaságpolitikához Franciaország kivezetését az eurózónából. Egy szombati lapinterjúban Le Pen egyébként arról beszélt, hogy a káosz elkerülése érdekében legalább egy-másfél évig egyeztetne az euró kivezetéséről.


Elemzők szerint a Nemzeti Front választási programjának ez az alappillére váltotta ki a legnagyobb ellenérzést a választókból, a nemzeti valutához való visszatérést ugyanis a felmérések szerint a franciáknak 78 százaléka elutasítja. Az országosan ismert Nicolas Dupont-Aignannak elsősorban a családtagjainak tisztázatlan parlamenti finanszírozása miatt ügyészségi eljárás alá vont konzervatív Francois Fillon táborából sikerült több százezer szavazót elhódítania az első fordulóban.


Marine Le Pennek pedig nem titkolt célja a magára maradt jobboldali szavazókat maga mellé állítani a második fordulóban, jóllehet Francois Fillon és a legnagyobb ellenzéki párt korábbi vezetője, Nicolas Sarkozy volt államfő is jelezte, hogy a centrista Emmanuel Macront támogatja a második fordulóban. Le Pen egyébként pénteken egy, az interneten közzétett videofelvételen szólította meg az első fordulóban negyedik helyre szorult radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon szavazóit is, hogy őt támogassák jövő vasárnap, Mélenchon ugyanis megerősítette: egyik jelöltet sem tudja támogatni a másik ellenében a második fordulóban.


A felmérések szerint a Fillon-tábor mintegy 28 százaléka választja majd Le Pent a második fordulóban, Mélenchon szavazóinak viszont alig 16-18 százaléka állhat be a Nemzeti Front jelöltje mögé, a többiek a favoritnak számító centrista Emmanuel Macronra fognak szavazni vagy pedig tartózkodnak. A felmérések szerint 59-60 százalékos támogatottságra számítható Macron viszont szombaton megismételte, hogy egyetlen párttal sem köt választási koalíciót.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com