Másodszor is elnapolták az al-Dzsazíra Egyiptomban perbe fogott újságíróinak ítélethírdetését

Másodszor is elnapolta a kairói büntetőtörvényszék az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió Egyiptomban perbe fogott újságíróinak vasárnapra kiírt ítélethirdetését.

A múlt csütörtöki, eredeti időponthoz hasonlóan most sem közölték a halasztás okát. Ugyanakkor nem hivatalos források szerint a tárgyalást vezető bíró, Haszan Faríd megbetegedése áll a másfél éve zajló, hatalmas diplomáciai és sajtófigyelem övezte eljárás lezárásának elnapolása mögött.

kairó

A vasárnapi tárgyaláson a vádlottak hozzátartozói, a nemzetközi sajtót képviselő tudósítók hada és számos jelenlévő nagykövet meglepetésére nem Haszan Faríd, hanem egy másik bíró jelent meg, aki először egy teljesen más ügy vádlottjainak névsorát olvasta fel, majd bejelentette, hogy az al-Dzsazíra-per ítélethirdetésének új időpontja augusztus 29.

A frusztrált vádlottak újságírókkal szemben azon meggyőződésüknek adtak hangot, miszerint a bíróság az ítélettel nem akarta megzavarni John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnapi kairói látogatását, valamint az ország legjelentősebb nemzeti projektjét, az új Szuezi-csatornát felavató augusztus 6-i ünnepély sikerét.

Az al-Dzsazíra újságíróit 2014-ben héttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélték azzal a váddal, hogy az időközben terrorcsoporttá nyilvánított szervezetet, a 2013-ban megbuktatott iszlamista elnök, Mohamed Murszi mögött álló Muzulmán Testvériséget támogatták, valamint álhírekkel mocskolták be Egyiptom hírnevét.

A semmítőszék az év elején a per újrafelvételét rendelte el, és az újságírók több mint 400 nap után elhagyhatták börtönüket.

A három letartóztatott újságíró közül az ausztrál Peter Greste-t kitoloncolták, két társa - az egyiptomi-kanadai Mohamed Fahmi és az egyiptomi Báher Mohamed - azóta szabadlábon védekezhet. Fahmi a kitoloncolás reményében - állítólag magas rangú kormánytisztviselők unszolására - röviddel ideiglenes szabadlábra helyezése előtt leadta egyiptomi útlevelét, ennek ellenére nem hagyhatta el az országot.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő tavaly hozott egy határozatot, amely lehetővé teszi az Egyiptomban perbe fogott, vagy elítélt külföldi állampolgárok kitoloncolását. Az elnöki határozat sokak szerint a nemzetközi porondon Kairónak sok fejfájást okozó al-Dzsazíra per miatt született.

Az eljárás bírálói azzal vádolják Kairót, hogy a per hátterében az al-Dzsazírának otthont adó Katar és Egyiptom közti diplomáciai válság áll. Katar nyíltan támogatja a nemrég halálra ítélt Murszit, elmozdítását államcsínynek minősítette, továbbá menedéket nyújt a Muzulmán Testvériség számos magas rangú tisztségviselőjének.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com